Németi Gábor (szerk.): Vasutasok pokoljárása. A hatvani tüntetés megtorlása 1950-1953 - Hatvany Lajos Múzeum füzetei 11. (Budapest, 1991)

Hatvani vasutas családok internálása 1950-ben - Fegyelmi eljárás a vasutasok ellen

a szülei Kiss János fuvaros kocsijával. Utána két hétig volt fekvő beteg. A kerékpárját nem kapta vissza. A Szőlőhegyen lakó Sisa nevű öregembernek eltörték a kezét, lábát. Meg is halt aztán, nem lett jobban. Dévényi/Dankó/ Jánost véresre verve engedték haza, az inge rongyosra volt hasogatva. Váradi József nyugdíjas főkalauz amikor hazaérkezett a pártházból, olyan fájdal­mai voltak, hogy csurgott róla az izzadság. Orvost akartak hívni hozzá, de egyik sem akarta vállalni a kezelését, annyira meg volt félemlítve. Nem vállalta a gyó­gyítását Fister Károly, Hegedűs László, Várhelyi András, csak Iványi doktor. Ő azt állapította meg, hogy nem lehet rajta segíteni, annyira összetörték a csontjait és a belső szerveit. Ugyanezt állapították meg egy budapesti kórházban, ahol röntgennel is átvilágították. Nem is gyógyult meg, hosszas szenvedés után 1954- ben halt meg.30 Elbocsátás előtt megfenyegették az áldozatokat: soha, sehol, senkinek ne beszél­jenek arról, ami velük történt. Ennek ellenére valószínűleg panaszt tett valaki, mert nem sokkal a kihallgatás után kiszállt egy bizottság kivizsgálni a panaszt. Ez meghallgatta Tóth János cukorgyári munkást is, akit azonban az egyik munka helyi vezetője jóakaratúan figyelmeztetett, nehogy el merje mondani az igazságot. Megfogadta a tanácsot, nem beszélt a történtekről, nem is lett később bántódása. A sztálinista pártvezetők, a szófogadó újságok arról igyekeztek meggyőzni a közvéleményt, hogy a demokrácia ellenségeire mért csapást az államvédelmi hatóság. Ennek a propagandának nagyon sokan hitelt is adtak. A helybeliek, az események szemtanúi és résztvevői azonban nagyon is tudták, hogy igazságtalan­ság történt. Méltán állapította meg Juhász József: "Az itthonmaradottak nagyon megrettentek. Félni kezdtek a párttól. A párthelyiséget messze elkerülték, még a fejüket is elfordították, ha arra kellett menniük."3 Fegyelmi eljárás a hatvani vasutasok ellen 1950 júniusában a MÁV vezérigazgatója, Csanádi György fegyelmi vizsgálatot rendelt el hetvenkilenc vasutas ellen azzal az indoklással, hogy a hatvani állomás, az osztálymémökség, és a fűtőház állományába tartozó MÁV alkalmazottak szolgálati vétséget követtek el, amikor részt vettek június 19-én a szerzetesek internálása elleni hatvani tüntetésben. Az eljárás indoklása már kiindulásában is képtelenség. Még ha tényleg részt vettek 24

Next

/
Thumbnails
Contents