Németi Gábor (szerk.): Vasutasok pokoljárása. A hatvani tüntetés megtorlása 1950-1953 - Hatvany Lajos Múzeum füzetei 11. (Budapest, 1991)
Hatvani vasutas családok internálása 1950-ben - A tüntetés eseményei
sokan hazamentek ebédelni, noha korántsem mindenki. A legtöbben a koraesti órákban lehettek, majd éjfél felé ismét kevesebben. Balázs Lajos több évtized távlatából 150-200 főnyi tüntetőt említett. Árti Ferenc üzemi bizottsági titkár viszont az 1950 júniusában lefolytatott fegyelmi vizsgálat során tanúvallomásában a következőt mondta:"...este 6 óra után ismét kimentem, ugyanis ekkor értesültünk arról, hogy Steiler János és Gaál Ignác népnevelőket megverték. Ekkor már körülbelül 1000-1500 főnyi ember tömeg volt." 8 1989-ben a hatvani amatőrök is készítettek egy videofilmét Recsk címmel. Ebben az egyik visszaemlékező azt állítja, hogy az újhatvani tömegmegmozdulás nem minősíthető tüntetésnek. Ez az állítás nem felel meg a valóságnak. Ha a jelen lévők némán és tétlenül álltak volna a templom körül, az adott helyzetben ez önmagában is tüntetésnek mondható. Ráadásul a hívek magatartása nem korlátozódott erre, hanem hangosan és cselekvőén kifejezésre juttatták, hogy ellenzik a szerzetesek elhurcolását és ezt szándékukban áll meg is akadályozni. Ha mindezt elhallgatnánk, különösen pedig ha cáfolnánk, nemcsak az igazság ellen vétenénk, hanem megtagadnánk az elismerést azoktól, akik szembe mertek szállni az önkénnyel, akik lelkiismeretük, meggyőződésük szavára hallgatva kockáztatták testi épségüket, munkahelyüket és személyes szabadságukat a szerzetesek megvédése, demokratikus szabad- ságjogok védelme érdekében. Az természetesen más dolog, hogy ez a tüntetés sokmindenben különbözött azoktól, amelyeket a politikai pártok szoktak szervezni. Itt nem emeltek magasba táblákat vagy jelszavakkal teleírt szalagokat, zászlókat. Nem voltak szavalókórusok sem, de igenis voltak olyan cselekvések, amelyek törvényszerűen velejárói a tüntetésnek, még erőszakos cselekedeteket is elkövettek a tüntetők. Tóth Gyuláné internált szerint: "Ott nem volt hőzöngés, hangoskodás, kővel dobálódzás. Tulajdonképpen ott nem történt más, mint az, hogy a kíváncsi emberek ácsorogtak."9 így emlékezik vissza évtizedekkel később az eseményekre. Egy másik visszaemlékező szerint a hortobágyi táborban a magánbeszélgetések során egyetlen asszony volt, aki elismerte, hogy részt vett a tüntetésben. Véleményünk szerint túlzás a tüntetést úgy jellemezni, hogy az a kiváncsi emberek bámészkodásából állt. Ez a beállítás a meghurcoltak körében azért alakult ki, mert védekezni akartak a hatóságok vádaskodásával szemben, de a korabeli közvélemény előtt is mentegetni igyekeztek utólag a történteket. Ez az emberi gyengeség természetes megnyilvánulása. Másrészt a kisemberek a hétköznapi életben nem akarnak hőstetteket véghezvinni és a legtöbben nem akarnak hősöknek látszani. 15
