Németi Gábor (szerk.): Vasutasok pokoljárása. A hatvani tüntetés megtorlása 1950-1953 - Hatvany Lajos Múzeum füzetei 11. (Budapest, 1991)
Az áldozatok visszaemlékezése - Egyéb internálótáborban
Voltak ott olyanok, akiket nem régen fogtak le. Azok jó erőben voltak. Volt olyan, aki két zsák cementet is vitt a hóna alatt. Hátha ezzel valahogy jobb bánásmódot érdemel ki. Itt már a géppisztolyos kevesebb volt. A legtöbb őrnek puskája volt, ezért aztán puskatussal löktek meg, ha nem dolgoztunk elég gyorsan. Itt letöltöttem a másik hat hónapot és egy éjjel elszállítottak Baracskára. Dunapenteléről írhattam haza először, amikor követ raktunk ki, a jó munkám jutalmául. A hazajövetelem után megmutatták nekem. Háromszor cenzúrázták. Csak nyflt lapot lehetett írni. Kistarcsán még a saját ruhámban voltam. Amikor Dunapentelére kerültünk, olyan ruhában dolgoztam, ami második világháborús katonaruha volt. De ez be volt festve barnára, nem csíkosra. Egyszínű barnára. Mindig ebben kellett lenni, e nélkül nem járhattunk. Dunapentelén barakkban laktunk, amely szöges drótkerítéssel volt körülvéve. Innen jártunk ki ávós kísérettel a munkahelyre. Szabad emberekkel nem dolgoztunk együtt. A szakmunkások is mind internáltak voltak. Teljesen elkülönítettek bennünket, hogy semmi hír ne szivároghasson ki onnan, ahol voltunk. A bánásmód lépcsőzetesen javult. Kistarcsán rettenetesen szigorú volt. Minden szó komoly volt. A kéznek mindig hátul kellett lenni. Falnakfordítás még Kistarcsán is volt, de ez már nem volt Dunapentelén. Ott megállt az őr, beszélni nem beszéltek, csak intettek és menni kellett. Az őröket felügyelő úrnak kellett szólítani. Az őrök meg csak úgy szólítottak:"maga". Névszerint semmi nem volt. Kistarcsán többször előfordult, hogy meglökték vagy megütötték az embert. Dunapentelén nem nyúltak hozzánk, csak ránkordítottak. Baracskán már rendesen beszéltek velünk, de szabad emberekkel itt sem érintkezhettünk. Arra nagyon vigyáztak, hogy a mi életünkről ne szivárogjon ki semmi. Azt mindig mondták:- Nem tud semmit! Nem bántották! Ezt kellett mondanunk. Annak is akit agyonvertek. Véletlenül az egyik társunk azt mondta, hogy bántották. /Figyelemre méltó, hogy a "verés" helyett a "bántották" szót használja Sz.J. - N.G./- Micsoda? Magát bántották? Vegye tudomásul, hogy nem bántották! Akár hova megy, azt kell mondani, hogy nem bántották! Vegye tudomásul! Újságot, könyvet nem olvashattunk, rádiót nem hallgathattunk. Ha valaki beteg volt, rosszul lett, az orvos nagyon felületesen vizsgálta meg és fölényesen beszélt vele. Az egyik embernek megdagadt a foga. Sem fájdalomcsillapítót nem adtak neki egész héten, se ki nem húzták a fogát. Minden éjjel ordított a fájdalomtól. Egyszer nekem is megfájdult a fogam Dunapentelén. A tábor fogorvosa húzta ki. Egyéb betegségem szerencsére nem volt. 128
