Németi Gábor (szerk.): Vasutasok pokoljárása. A hatvani tüntetés megtorlása 1950-1953 - Hatvany Lajos Múzeum füzetei 11. (Budapest, 1991)
Az áldozatok visszaemlékezése - A hortobágyi Kónya-tanyán
dolgozni? A magasépítéshez." Én még sohasem dolgoztam magasépítésen. "Majd ott megmondják, mit hogyan kell csinálni." Építettek akkor a Borsóson egy nagy birkahodályt. A kőművesek nem valami jó szakemberek voltak. Több maltert lepottyantottak, mint amennyit a falra raktak. Hiába igyekeztünk, nem győztük őket ellátni. Ráadásul nekem olyannal kellett hordanom a maltert, aki nálam sokkal magasabb volt, ezért a nagyobb súly rám nehezedett. Én elkezdtem a nagy kegyetlen sírást. Sírtam kegyetlenül, ahogyan csak bírtam. Én nem csinálom tovább, mondtam. Megnéztem, hol legmélyebb a Hortobágy. Én beleugrok. Odajött akkor az egyik ismerősöm, egyik sorstársnőm. Azt mondja: "Ne sírjak, majd hazamegyünk egyszer innen. Milyen jó dolgunk lesz!" Addig magyarázott, addig magyarázott, hogy lebeszélt az öngyilkosságról. Visszamentem és újra hordtam tovább a maltert. Eljött a telepvezető, a tégla mögött ott röhögött. Azt mondta: "Lássa, Zsákainé, megmondtam magának." Mondom: "Nem bánom, inkább ezt csinálom, de én akkor sem bírnám elviselni, hogy akinek több gyereke van, az ne kapjon jobb munkahelyet." Amikor jött a tavasz, megint visszavittek a baromfitelepre, és aztán már többet nem kellett eljönnöm onnan. Nem engedtek el. A telepvezető is megtanulta, hogy müyenek vagyunk. Nem hagyjuk magukra azokat, akik rászorulnak. Én ezután a baromfitelepen dolgoztam végig. Ismertek a központban is. Volt ott egy Girtler Pista nevű jászfényszarusi fiatalember, ő volt a tröszt igazgatója. Gyakran járt ki hozzánk, és mindig mondta: "Zsákainé ne sírjon, ne sírjon! Majd meglátja még milyen jó dolga lesz magának. Képzelje el, Hatvanban lesz egy nagy keltető állomás, maga lesz annak a vezetője!" Mondom: "Jóska, ha az Hatvanban lesz, akkor nekem nagyon jó dolgom lesz!" A szabadulás után Az uram előbb hazajött az internálásból, én még azután is ott dolgoztam. Ő "nagyon bűnös" volt, mert nem vették vissza a vasúthoz. Voltak olyanok, akiket azonnal visszavettek. Elment, szegény feje, a Centráléhoz /a Mátravidéki Erőműhöz/ tüzes salakot tologatni /talicskázni/. Ez olyan munka volt, hogy a bőr mind lejött a tenyeréről. Mégis elküldték onnan is, mint megbízhatatlant. Én kerestem a kenyeret. Elmentem a postára, mert hallottam, hogy van fölvétel. Hiába vittem a papíromat, a dokumentumomat. A szobában várt egy ismerős hatvani férfi: "Ilonka, ne gyere ide! Persze, hogy van hely, de téged nem vesznek ide fel." Ezt mondta Mayer Jóska akkor. Akkor a tanácshoz mentem, a pénzügyi osztályra állást kérni. Egy Farkas nevű ember volt ott. Még a lábát is feltette az asztalra úgy beszélt 125
