Németi Gábor (szerk.): Vasutasok pokoljárása. A hatvani tüntetés megtorlása 1950-1953 - Hatvany Lajos Múzeum füzetei 11. (Budapest, 1991)
Az áldozatok visszaemlékezése - A hortobágyi Kónya-tanyán
Büntetésben büntetés Én elég gyakran voltam büntetésben. /Itt nagyot nevet keserűen/ Abban állt a büntetés, hogy nem küldhettem és nem kaphattam levelet, nem kaphattam csomagot. Nekem olyan nagy szám volt, hogy megmondtam nekik:- Ha nem kapok levelet, nem kapok! Akkor is megmondom az igazat. De írni is fogok és az ottaniak tudni fogják, hogy élek. Az ilyen feleselésért még egy hónapra eltiltottak a levelezéstől. De én akkor már azt sem bántam. Teljesen mindegy volt, hogy kapok-e levelet vagy sem, kimondtam, ami a nyelvemre jött. Öngyilkosságba menekülés a kínzás elől Egyszer a főszakácsnő, bejelentette a rendőröknek, hogy elveszett a szalonna a konyháról. Azt is elmondta, hogy csak az egyik dunántúli fiú járt ott. Ez egy tizennyolc éves forma fiú volt Azt hiába mondta a szerencsétlen, hogy ő nem vitte el. De be vitték őt két este. Úgy megverték, de úgy, hogy a második éjjel, amikor visszaengedték, mondta a szomszédjának, az volt a kocsis gazdája:- Pista bácsi! Én nem bírok felkelni reggel. Másnap reggel azonban, amikor mindenki elment munkába, ment a rendőr és mondta neki:- Na! Kifelé! Kifelé! Olyan nincs, hogy nem bírsz felkelni. Kifelé! El is ment szegény fiú az istállóba. Akkor, hát fölakasztotta magát. Előtte már megmondta Pista bácsinak, hogy ő már azt nem búja ki, hogy mégegyszer bevigyék a rendőrőrsre. Inkább meghal. Reisner Vilmos volt a fiú neve. Pontosan nem emlékszem, de talán Balmazújvároson temették el. Rajta kívül még ketten haltak meg a kónyaiak közül. Még egy fiú, meg egy néni, Marinak az anyukája. Ezeket mind Balmazújvároson temették el. Szekérre tették őket és vitték. Csak a közvetlen hozzátartozók vehettek részt a temetésen. Akkor aztán vagy három napig olyan csend volt. Szinte néma tiltakozás volt. Egy szót sem lehetett hallani. Jó sok idő múlva, egyszer a főszakácsnő kiállt a konyhaajtóba és nagy hangon nevetve mondta:- Megtaláltuk az elveszett szalonnát! El lehet képzelni, hogy mit érzett a jó nép. 110
