Németi Gábor (szerk.): Vasutasok pokoljárása. A hatvani tüntetés megtorlása 1950-1953 - Hatvany Lajos Múzeum füzetei 11. (Budapest, 1991)
Az áldozatok visszaemlékezése - A hortobágyi Kónya-tanyán
Az új hatvani tüntetésről én semmit nem tudok mondani. Itthon voltunk ugyan. A férjem akkor reggel jött haza szolgálatból. Mondta nekem: "Juliskám! A gyerekeket itthon tartsad! Sehova se menjenek el, mert úgy hallottam, a templomnál valami zűr van, nehogy oda keveredjenek!" Ennyit tudok az egészről. Nagyon sokat gondolkoztam rajta később, mi lehetett az oka az elhurcolásunknak. Akkor is, azután is, meg még most is nagyon sokszor eszembe jut, de nem tudok dűlőre jutni, hogy miért volt. A férjem korábban a Szociáldemokrata Pártnak volt tagja. A két párt egyesülése után nem lett tagja a kommunista pártnak. Hogy ő nem akart vagy azok nem fogadták be, azt nem tudom. A lányom négy éves korában megbénult,/gyemekparalízisben/ az uramnak nem volt lába, mert elvágta a vonat 1949 áprilisában. így aztán én nem értem rá templomba járni. Ha nagy ritkán vásárlás közben betértem, mindig elgondolkoztam, eszembe jutott a nyomorúságom, csak sírnom kellett. Ezért sem mentem szívesen templomba. A féljem ellen előzőleg semmiféle eljárást nem indítottak, egyszercsak jöttek érte. Valamiért talán mégis be voltak idézve néhányan Budapestre. Kovács Gyula kalauz hozta őket haza a vonattal. O beszélt valamit, de engem akkor nem érdekeltek ezek a dolgok. Valamilyen tárgyalás volt. Este hazajött, itt ült az ágyon, aztán megvacsorázott, tojásrántottát evett. Lefeküdtünk, de nemsokára kopogtak. Azt mondták: "Az Államvédelmi Hatóság! Nyissák ki az ajtót!" Akkor elvitték és a legközelebb 1953 augusztusában láttuk. Ez lehetett éjfél tájban. Bennünket még ezen a napon hajnalban hurcoltak el. A férjemet először bevitték a hatvani rendőrkapitányságra, majd onnan Kistarcsá- ra. Aztán több helyen is volt: Inotán, Isaszegen, Rácalmáson, Sztálinvárosban. Rccskrc, a kőbányába biztosan azért nem vitték, mert műlába volt az egyik. O mint kőműves dolgozott a különböző építkezéseknél. Munkairányító volt. 01953 augusztusában szabadult, mi pedig szeptemberben. Majer Mihál yné 105
