Németi Gábor: Dolgozatok Hatvan múltjából: Hatvan lakói a honfoglalás előtt - Hatvani Füzetek, Új folyam 1. (Hatvan, 1996)

elfogadott ismereteink. Vannak, akik állítják, hogy a lovat hátas állatnak és kocsiba fogva is munkára fogták. Mások óvakodnak annak kimondásától, hogy a lovat szekérbe fogták volna. Igaz, a hatvani telepeken számos agyagból égetett szekémnodell töredéke került elő, de hogy a szekérbe ökröt vagy lovat fogtak be, azt nem lehet kikövetkeztetni. A lovon, szarvasmarhán kívül tartottak sertést, juhot, kecskét és kutyát.

Ruházatukra vonatkozóan nincsenek közvetlen adataink, hiszen a halottaikat elhamvasztották. Az azonban nyilvánvaló, hogy ruházkodásukhoz felhasználták az állati bőröket, de ismerték a szövés technikáját is. Erre bizonyíték egyrészt a len termelése, az előkerült orsógombok a fonásról tanúskodnak, a szövőszéknehezékek pedig arról, hogy már szövött textíliákat is készítettek. Ruházatuk kiegészítői voltak az ékszerek.

A kézművesség körébe sorolható fonás-szövésről már esett szó. Sokkal többet tudunk a fazekasságukról. Edényeket még mindig puszta kézzel formálták, vagyis nem ismerték a fazekaskorongot. Az edények mérete igen változatos: az egy-két deciliterestől a tíz egynéhány literesig. Rendeltetésük szerint beszélhetünk köznapi vagy konyhaedényekről és ünnepiekről. Az utóbbiakról egyesek feltételezik, hogy nem mindet helyben készítették, hanem távoli vidékekről szerezték be. A korábbi korokhoz képest a mesterségbeli tudás visszaesett. Az edények alakja nem annyira változatos. Jellemző az egyszerű vonalvezetés és a kevés díszítőelem alkalmazása. Két jellegzetes díszítési elem figyelhető meg: leggyakoribb az edények nagy részét beborító textillenyomatra emlékeztető minta, amelyet szoktak beböködéses dísznek is nevezni. A másik a karcolt dísz, amelyet seprűs díszítésnek is mondanak. Meglehetősen gyakori a domborított, plasztikus díszítmény: fülek, bütykök, fűzérszerű árkolások, bordák. Előfordul a mészbetétes minta alkalmazása is, de ez valószínűleg nem helyben készült, hanem a dunántúlról jutott el vidékünkre. Az edények anyaga a helyben található agyag, amelyet még századunk második felében is bányásztak a helybeli fazekasok és az ide települt téglagyár. Az agyagot felhasználás előtt soványították, iszapolták. Az agyagedények kiégetése kezdetleges. Csak a felületek égtek jól át, a belső réteg feketének maradt, sok benne az el nem égett szénmaradvány. A korszak vége felé a technika tökéletesedett. A nyersanyagot már jól tudták iszapolni és a kiégetés is egyenletesebbé vált. A díszítés változatosabb lett. A seprűs és a textildísz mellett szokásba jött az edények teljes felületén a függőlegesen bekarcolt vonalak alkalmazása, valamint a legnagyobb kihasasodástól lefele a bekarcolt vonalköteges dísz. Az edények színe a kiégetés minőségétől függően lehetett szürke, szürkésbama, sárgásbarna.

A mindennapi használatra készített úgynevezett konyhai edények mellett nagyobb gondot fordítottak az ünnepi edények készítésére. Ezeknek anyagát iszapolták és a kiégetés is nagyobb körültekintéssel történt. Az edények felületét

8

részben vagy teljesen simára dolgozták kaviccsal. A díszedények sorából kiemelkednek az úgynevezett "svéd sisak" formájú tálak.

Bronzból készült tárgy kevés került elő a hatvani lelőhelyeken. Néhány tárgy azonban bizonyítja, hogy itt is készítettek ilyeneket: legfőképpen az öntőminták, aztán a bronzöntéskor használt agyagtölcsér és agyagkanál. A strázsahegyi leletek között található egy bronz nyakperec, tűzőtű és gyűrű. Az öntőminták egyikéből egyszerre három gombszerű öntvényt lehetett önteni, ezen kívül az M3-as autópálya építésekor előkerült három pár öntőminta, amelyek tőrpenge öntésére szolgáltak.

Annak ellenére, hogy az újkőkort követően már ismerték a réz, sőt a bronz felhasználását, e korban is sok eszközt készítettek csiszolt kőből: vekni alakú őrlőkövet, csiszolókövet a kő- és csonteszközök készítéséhez, fenőkövet, buzogányfejet, dobókövet, nyél lyukkal ellátott kőbaltát. A hatvani műveltség korában kevés és drága volt a bronz, ezért nem csak a csiszolt kőeszközöket használták, hanem az őskőkorra visszautaló pattintott kovapengéket is.

Csontból, illetve agancsból is nagyon sok eszközt készítettek: kapát, tűt, horgot, játékot, simítót, vakarát, bogozót stb.

Szellemi műveltségük egyik megnyilvánulása volt a művészkedés. Ennek eredményét láthatjuk a cserépedények díszítésében. Az önálló művészi alkotásokat az apró állatszobrok képviselik. "A bronzkor folyamán ezek a hatvani műveltség időszakára jellemzők." Művészi kivitelük igen egyszerű, de a megmintázott állatok jól felismerhetők. Legtöbb a kutya, mellette a sertés, juh, szarvasmarha és a ló. Hatvan területén e korból emberábrázolás eddig nem került elő. Ezeket a szobrocskákat egyesek gyermekjátékoknak vélik, mások a vallásos szertartások kellékeinek. Tompa Ferenc egyértelműen gyermekjátékoknak nyilvánítja őket, amit alátámaszt az, hogy nemcsak állatszobrocskák kerültek elő, hanem miniatűr agyagedénykék, agyagból mintázott nyéllyukkal ellátott kőbalta és agyag kocsi modell.

Hitvilágukra utal a temetkezésük. Halottaikat a lakótelepek közelében lévő temetőkbe temették. A temetőkben a sírok rendjét eddig még nem sikerült megállapítani, feltehetően rendszertelenül helyezték el a halottakat. A strázsahegyi ásatások során nem bukkantak rá a telephez tartozó temetőre. Csak az 1980-as években derült ki annak holléte, de sajnos a téglagyári agyagbánya bővítésekor meg is semmisítették. Egy másik temető került elő az Ifjúság utjai lakótelep építésekor, de ebből csak néhány sírt tártak fel szakszerűen leletmentő ásatás keretében. A temetőhöz tartozó lakótelepet eddig nem sikerült megtalálni. Ugyanez mondható el a Delelő utcai temetőről. Ott is szakszerűen feltárták a temető egy részében lévő sírokat, de itt is csak leletmentés folyt. Temető létezésére következtethetünk a Kálvária dombon is, ahol ugyancsak leletmentések alkalmával tártak fel sírokat több alkalommal. A temetőket a lakóteleptől vala9