Németi Gábor: Dolgozatok Hatvan múltjából: Hatvan lakói a honfoglalás előtt - Hatvani Füzetek, Új folyam 1. (Hatvan, 1996)
A rézkor A rézkor történetében, amelyet i.e. 2500-tól i.e. 1900-ig szoktak számítani, három szakaszt különböztetnek meg: a korai, a középső és a késői szakaszt. Az elsőben a tiszapolgári, a másodikban a bodrogkereszturi, a harmadikban a péceli kultúra uralkodása jellemző a mi vidékünkön. Mint a nevéből is nyilvánvaló, e kort az különbözteti meg az újkőkortól, hogy az emberek megismerik a réz megmunkálásának módszerét, használják és előállítják a rézből való eszközöket. Ezzel egyidőben és ennek következtében fellendül a kereskedelmi élet. A rezet ugyanis más , távoli vidékekről kell beszerezni, amihez cserekereskedelem révén tudnak hozzájutni. Akár feldolgozatlan, akár megmunkált rezet akartak vásárolni, azért megfelelő ellenértéket kellett felkínálni. A földműveléssel előállított gabona már kevésnek bizonyult e célra, ezért a gazdasági életben megnövekedett az állattartás szerepe. Olyannyira, hogy szemben az újkőkorral, amelyett földműves társadalomként tartanak számon, a rézkort mint pásztortársadalmat szokás jellemezni. A régészetnek még nem volt lehetősége tervszerű ásatással feltárni városunk területének rézkori lelőhelyeit, csak a szórványosan előkerült leletek jelzik, hogy érdemes lenne ebből a szempontból is figyelmet fordítani vidékünkre. A Zagyva mindkét oldalán találtak a középső rézkorból való leleteket: cserépedény töredékeket például a régi palagyár közelében, továbbá "egy igen szépen díszített kis tál" is bekerült Hatvanból a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményébe. Sokkal jelentősebb azonban az az aranytárgy, amelyet éppen száz éve 1896- ban vettek a Nemzeti Múzeum leltárába. Előkerülési helye: Hatvan-Újtelep, vagyis Újhatvannak a legrégebben lakott helye a Bajcsy-Zsilinszky u. és a pályaudvar között. Az akkori meghatározás szerint rézkori, a bodrogkeresztúri csoport hagyatéka. Hazánk területén számos rézkori sírból került elő aranyékszer: jellegzetes csüngök, csövek stb. A csüngök között hatalmas méretűek is akadnak. Ezek sorában igen előkelő helyet foglal el a hatvani, amely alakját tekintve korong, de a szabályos körvonalat megtöri a felső részén egy nyak szerű kiugró rész. A korong szélét gyöngyözött pontsor, a közepét három dudor díszíti. A nyaki részen két-két lyuk a felfüggesztést szolgálja. A minden bizonnyal nyakban hordott mellkorong 12,6 cm magas, súlya pedig 70 gramm. Feltételezik, hogy embert, talán nőt ábrázol nagyon elvontan. Egy kimagasló helyzetű személy: varázsló vagy főnök birtokában lehetett, aki szertartások alkalmával használta, s egyúttal méltóságjelvényként viselte. 4 A bronzkori népek Sokkal többet tudunk vidékünk bronzkori (i.e. 1900-900) lakóinak életéről, mert több leletmentésen kívül két tervásatás is elősegítette ennek megismerését. Már a múlt században, a hatvan-miskolci vasútvonal építésekor elhordták egy Zagyva melletti halmot a töltés építéséhez, amelyből bronzkori leletek kerültek a miskolci múzeumba. 1876-ban a Budapesten ülésező nemzetközi őstörténelmi és embertani kongresszus résztvevői látogattak Hatvanba, ahol bronzkori sírokat tártak fel, miután egy helybeli amatőr régész azt számukra előkészítette. 1934-35-ben Tompa Ferenc tárta fel a strázsahegyi bronzkori lakótelepet. Az ő itteni ásatásai tették lehetővé egy bronzkorban élt népcsoport műveltségének elkülönített leírását, ennek eredményeként nevezték el ezt a népcsoportot "a hatvani műveltség" népének. 1945 után leletmentő ásatások bizonyították, hogy a hatvani kultúra népe nem csak a Strázsahegyen lakott, hanem városunk szinte egész területét benépesítették. A legfontosabb lelőhelyek, ahol bronzkori emlékek kerültek elő a következők: a Tízhold (a Balassi Bálint utca, a vasút és a Hegyalja út által határolt városrész) Balassi Bálint és Hársfa utcájában; a Delelő utca elején volt egykori homokbánya; az Ifjúság útja; a Báthory utca; a Horváth Mihály utca és a Zrínyi utca találkozásának közelében lévő egykori Kálvária domb (a legutóbb Kisfaludy utcai lelőhelyként jegyezték be); a nagygombosi sportpálya és a régi salgótarjáni műút közötti terület; a Bér patak bal partja és a vasút közötti terület és végül a Csányi út mellett lévő mezőgazdasági szövetkezeti központ területén volt homokbánya. A bronzkor mintegy ezeréves időtartama nem egységes. Régebben négy, újabban három korszakra szokták tagolni: korai, középső és késői bronzkorra. Vidékünkön a korai bronzkorból a hatvani műveltség népe hagyott leggazdagabb emlékanyagot, ezért vizsgáljuk meg alaposabban ezt a korszakot. E korszak népéről korabeli feljegyzés nem maradt fenn. Maguk nem ismerték az írást, a civilizált vidékek távol voltak, az írástudók figyelme nem terjedt ki rájuk. Nem tudjuk, milyen nyelven beszéltek, de még azt sem, hogy milyen termetűek voltak, mert a halottaikat elhamvasztották. Annyit azonban kiderítettek róluk, hogy a Kárpátokon túlról, keletről nyomultak be a vidékünkre. Az itt talált lakosságot nagyobb részt nem irtották ki, nem űzték el, inkább meghódították és magukba olvasztották. Életterük nem korlátozódott Hatvan földjére, hanem kiterjedt a Zagyva torkolatától a Dunakanyarig, onnan az Ipoly a Sajó, a Hemád forrásvidékéig, keleten pedig átléptek a Tiszán egészen a Hortobágy folyó vonaláig. Az előzőleg itt élő rézkori lakosságtól abban különböztek legfőképpen, hogy a réz eszközök helyett már bronz szerszámokat, fegyvereket használtak, a házi állataik között pedig megtalálhatók a nagytermetű lovak és szarvasmarhák is. 5
