Berecz Mátyás (szerk.): Az Egri Vár Híradója 44-45. (Eger, 2013)
Szalainé Király Júlia: A láthatatlan ember arcai
Szalainé Király Júlia A LÁTHATATLAN EMBER ARCAI Kiállítás Gárdonyi Gézáról „A szívet azért rejtette el Isten, hogy senki ne lássa. ” Gárdonyi Géza: Ida regénye, 1924. 2011. november 30-tól egy évre a fővárosba, a Petőfi Irodalmi Múzeumba „utazott” az egri remete. Pestre költözött íróasztala, amelyen az Egri csillagok című regényt írta, írógépe, utazóbőröndje és „vándorbotja”, pipái, könyvtárának legszebb és legizgalmasabb kötetei (saját kéziratos bejegyzéseivel), kávékiöntője, pecsétnyomója, valamint számos tollal, illetve géppel írt kézirata. Magával vitte az egri vár évszázados köveit, s a kiállítás rendezőinek szándéka szerint azt a hangulatot is, amely őt a történelmi regények, novellák, drámák, mesék és versek megírására késztette. A láthatatlan ember arcai című tematikus kiállítás felvillantja Gárdonyi életének legmeghatározóbb szakaszait, életművének legfontosabb állomásait és az író leglényegesebb üzeneteit. Akiállítás első része Gárdonyi történelmi regényeit mutatja be. Röviddel Egerbe költözése után foglalkoztatta őt egy nagyepikai mű megírásának gondolata. A lehetőséget az Új Idők című folyóirat azon pályázata adta, melyben történelmi tárgyú regényt kértek az alkotóktól. Gárdonyi belevágott a nagy munkába, de röviddel az írás megkezdése után rájött, hogy az iskolákban elsajátított történelmi tudás és az írásban szerzett tapasztalat nagyon kevés ehhez a vaskos műfajhoz. Félretette az Egri csillagok megírását, s hozzálátott egy új alapokon nyugvó történelmi regény műfaji sajátosságainak kidolgozásához. Ez a megfogalmazás első olvasásra túlságosan is erőltetettnek tűnhet, de Gárdonyi feljegyzéseit olvasva, indítékain gondolkodva valóban egy igen tudatos, átgondolt alkotómunka vehette kezdetét. A kiállításban 96