Berecz Mátyás (szerk.): Az Egri Vár Híradója 44-45. (Eger, 2013)

Veres Gábor: Huszonöt esztendő partnerségben

tolmácsolta a vendégek felé és a kommunikációban az egész program során segített. Korábban diákjaival ő is részt vett németországi tapasztalatcserén. A közgyűlést ünnepi műsor színesítette, melyen azok az egri zenészek, csoportok, együttesek léptek fel, akik valamilyen módon már részt vettek a kapcsolatokban. A vendégek az Egri Vitézlő Oskola tagjainak sorfala között érkeztek, akik többek között ginsburgi Európa tábor résztvevői voltak. Az alpolgármesteri köszöntő után a Tinódi Sebestyén Tagiskola nagykórusának és kamarazenekarának előadása következett, akik Agostonné Kugler Zsuzsanna vezényletével magyar, német és osztrák darabokat adtak elő. Műsoruk után Dr Petercsák Tivadar mondta el a következőkben olvasható ünnepi köszöntőjét: Tisztelt Díszközgyűlés, Kedves Siegerlandi Barátaink! Megtiszteltetés számomra, hogy a két várbaráti kör kapcsolat­­felvételének 25. évfordulóján köszönthetem Önöket. Három évtizeddel ezelőtt az egri és siegerlandi várbarátok a nagy távolság ellenére egymásra találtak, és a fiatalok ginsburgi találkozóin túl mindnyájunk számára gyümölcsöző és eredményes együttműködés jött létre. Ennek fontos állomása, hogy az egri fiatalok számára „kinyílt a világ,” jóval azelőtt, hogy hazánk az Európai Elnió tagja lett. Közben az európai és egri diákok között személyes barátságok, kapcsolatok is szövődtek. Az európai fiatalok megtudhatták, hogy van egy szép város Magyarországon, Eger, amely a 16. században az egész keresztény Európát védelmezte, ma pedig az Európai Unió tagjaként szeretettel várja az Unió polgárait. A hivatalos kapcsolatfelvétel után tapasztalhattuk meg mi, egri várbarátok, hogy milyen a civil műemlékvédelem Németországban, ahol jórészt hivatalos támogatás nélkül, a polgárok ügyszeretete, a lokális értékek megbecsülése és adományai biztosították a ginsburgi 56

Next

/
Thumbnails
Contents