Berecz Mátyás (szerk.): Az Egri Vár Híradója 44-45. (Eger, 2013)

Tóth Viktória: Nils és Pocok kalandjai

lévő sárga, piros, kék virágok illatát szagolta a két jóbarát.

Nilst az otthonra emlékeztette, s azokra a virágokra, amelyeket az édesanyja ültetett. Sok ember volt körülöttük, anyukák babakocsikat toltak, a gyerekek egymással kergetöztek.

Néhány idős bácsi és néni a padokon ültek és vidáman beszélgettek. Volt, akik madarakat etettek apró magvakkal.

Nils és Pocok félve nézte őket a virágok közül. Gyorsan átfutottak a padokhoz, kikerülve a madarakat, pár magot felkapva a fák árnyékában falatozni kezdtek.

Nagyon fáradtan tértek vissza a vadludakhoz, akik a réten már alváshoz készülődtek. Mesélni sem volt erejük. Márton mellé feküdtek, aki szárnyával betakarta őket. Jó éjszakát kívántak egymásnak és elindultak az álom édes útján.

Nilst az első napsugár ébresztette. Pocok is lassan felkelt, a nyughatatlan fiú kalandra vágyva izgatottan ébresztgette Mártont, hogy hátára ülve felrepülhessen és így az ismeretlent felfedezhesse. Márton álmosan, csendesen repülni kezdett. Egy hatalmas oszlopokkal teli, sok lépcső tetején álló templom felé. A kis utazót megihlette a gyönyörű látvány, és amint Márton földet ért, töprengeni kezdett és pár szép mondat jutott az eszébe. A fényesen sütő napról, ami csak nemrég kelt fel.

A nap, amikor mély álmából felkel,

Ásít és sugarait szóraja szét, azok Mint apró, piciny fénygömbök gurulnak Szerte szét a hatalmas oszlopok között.

Elkezd sütni egyre melegebben,

Erre kelnek fel a lakók Egerben.

Eltűnődött, hogy milyen szép itt minden. Mennyire más, mint az a hely, ahol ő született. De nem volt sok ideje ezen tűnődnie, mert Pocok korgó gyomra felfedező útra szólította. Nehéz észrevétlenül lejutni a sok lépcsőn. A sikertől ittasan Nilsék boldogan sétáltak a parkban, ami a

144