Berecz Mátyás (szerk.): Az Egri Vár Híradója 42-43. (Eger, 2011)

Nagy László: A gyöngyöspatai Szűz Mária plébániatemplom építéstörténetének kérdései

Hogy melyik elképzelés a helyes, jelenleg eldönthetetlen. Csak annyit mondhatunk, hogy ezek a lehetőségek állnak je­lenleg rendelkezésünkre, de hogy ezek közül melyik lehetett valós egykoron, azt csakis újabb kutatásokkal lehetne eldön­teni. AIVperiódus vizsgálatából levonható értékelés A fentiekben a rendelkezésre álló információk alapján a IV peri - ódust is alapos revíziónak vettük alá. Mindent egybevéve úgy gon­doljuk, hogy a korábban felállított IV és V periódus között nem kell különbséget tennünk. A korábbi kutatás által III, véleményünk szerint pedig II. periódusban kiépített templom a XV század első harmadában - így a Nekcsei, Kompolti, vagy pedig Szécsényi csa­lád birtoklásának idején - egy egységes bővítésen esett át: ekkor építették (a XIV század első feléből származó szentély és déli ha - jófal elbontásával) a ma is látható D-i mellékhajót és szentélyt. A templom északi oldalán álló épületrészek pontos kiépülése egyelő­re meghatározhatatlan. Nem sokkal később, a XV század közepén második harmadában aztán lebontották a korábban épített tornyot, és a déli hajó elé felhúzták a ma is állót; de ezt már egy következő periódusnak tekintjük. V-VII. periódus a.) V-VI. periódus A korábban V periódusnak meghatározott építkezésekről az előző fejezetben leírtak miatt nem kívánunk hosszan szólni. Úgy véljük, nem kell külön IV és V periódust feltételeznünk, hanem e két építési szakasz valójában egybevonható. Kovács Béla szerint a század 61

Next

/
Thumbnails
Contents