Berecz Mátyás (szerk.): Az Egri Vár Híradója 42-43. (Eger, 2011)
Szalainé Király Júlia: Gárdonyi emlékezete
lommal kiállítással színesítjük a programot. Ezek a tárlatok csak néhány napig láthatók. 2008-ban az Egri csillagok, a Láthatatlan ember, az Isten rabjai és a Dávidkáné című regények kéziratait, az ezekhez a regényekhez kapcsolódó feljegyzéseket, rajzokat, 2009-ben „Ami A bor című f lmböl megmaradt” címmel a Filmarchívummal közösen rendezett kiállítást lehetett megtekinteni. 2010-ben Gárdonyi úgynevezett háborús novelláinak kéziratait, valamint ezt a korszakot reprezentáló cédulákat, naplójegyzeteket, újságki vágatokat, illusztrációkat, relikviákat állítottuk ki. A programok része az író sírjának megkoszorúzása, ahol már nemes hagyományként a Gárdonyi Géza Ciszter Gimnázium tanulói készülnek ünnepi műsorral. A nap zárásaként hangulatos irodalmi teadélutánokra kerül sor, ahol az érdeklődők Gárdonyi műveket hallgathatnak sütemény és tea mellett. 2009-ben indult útjára egy új kezdeményezés: Gárdonyi születésnapjának megünneplése. 2009. augusztus 3-án több, mit száz érdeklődő ült le Gárdonyi kertjében, hogy az író Egerbe költözéséről, otthonteremtéséről halljon ismeretterjesztő előadást. Gárdonyi novelláit, verseit egri diákok szavalták el, majd születésnapi torta koronázta meg a kerti ünnepséget. 2010-ben pedig még többen látogattak el, hogy közösen ünnepeljük az író 148. születésnapját. Ez a nap egyben jótékonysági ünnepség is volt. A tavaszi esőzések során megrongálódott kerítés felújításához gyűjtöttünk adományokat. A megújult kerítést a Gárdonyi Emléknapon adtuk át, a támogatók neveit pedig emléktábla örökíti meg a ház falán. Gárdonyi Géza egri lakóháza 157