Berecz Mátyás (szerk.): Az Egri Vár Híradója 42-43. (Eger, 2011)
Horváth Hajnalka: Végvár és társadalma a korszakváltás idején (1686-1711)
ennek ellenére 1713 elején továbbra is „szabad katonákénak nevezték magukat, a már földjeiken gazdálkodók. Seres kiemelte, hogy az erdélyi fejedelmek által adományozott hajdúvárosi rang a helyi lakosság 17-18. századi identitásának alapja, s ahogy az 1660-1703 között időszakban is megmaradt, úgy 1711 után is tovább élt ennek az igénye. M. Pap Gergely előadása („Bírósági esetek a Rákóczi-kori szabadságharcban Egerben”) egri élet árnyoldalaiba igyekezett a hallgatóságot elkalauzolni. A kezességet vállalók megbüntetése mellett a részegen kötekedő egri csősz, a becsületsértési perbe keveredő asszony esete után a télire beszállásolt hajdúk garázdálkodásairól hallhattunk, akik ráadásul a lopott javakat a városiaknak akarták eladni. A záró előadások nem kapcsolódtak szorosan a konferencia idei témájához, ugyanakkor az ezekben felvetett nézőpontok, módszertani fogások a Végvár-konferenciák jellegéhez jól illeszkedtek. Kedves Gyula A kézi tűzfegyverek fejlődése Magyarországon kialakulásuktól a XVIII. századig címmel tartott előadást. A korszak az elöltöltős puskák ideje, ugyanakkor jelentős különbségeket tapasztalhatunk fejlődésükben: megváltozott működési mechanizmusuk, a kanócos puskákat a kerekes, majd a kovakőszerszámos puskák váltották fel, változott technikai kidolgozottságuk, a használt lövedék fajtája. Megfontolandó ezen változások politikai vetülete: a hadügyi forradalom idején, a lovassággal szemben teret hódító gyalogság fontos változások ösztökélője lett, illetve, hogy a keresztény hadak tűzfegyvereinek a törökökénél jóval nagyobb hatékonysága a 17. század végére mennyire vált nyomasztóvá a töröknek. Hausner Gábor előadásában („Zrínyi-Újvár feltámasztása”) arról a több éves munkáról számolt be, melynek során az 1661-1664 között fennálló Zrínyi-Újvárat helyreállítják. Levelek, jelentések, a korszakból származó kb. 70 metszet felhasználásával, régészek, építészek bevonásával, modem technikai eszközök alkalmazásával folyik a munka, mely a humán- és természettudományok együttgondolkodásának 143