Berecz Mátyás szerk.: Az egri vár híradója 40-41. (Eger Vára Baráti Köre Eger, 2009)
Berecz Mátyás: „így esett el Eger híres vára..." - Ostromjáték 2008
Most nézzük hogyan állt a vár védelmi ereje a két kérdéses időpontban! 1552-ben mindössze 1800 katona és 250, a városból és annak környékéről behívott mesterember és „paraszti nép" állt Dobó és Mekcsey István parancsnoksága alatt. A 16. század utolsó harmadában a vár katonasága békeidőben ezer fegyveresből állott; 500 magyar huszár és 200 magyar gyalogos mellett 300 német katona szolgált Egerben. A második török támadást megelőzően, 1596 nyarán a Magyarországon harcoló királyi hadak főparancsnoka, Habsburg Miksa főherceg értesülve arról, hogy III. Mehmed szultán serege Eger ellen vonul, azonnal rendelkezett, hogy a várat idejében lássák el a szükséges katonasággal és lőszerrel. Az utasításnak köszönhetően közel 2400 fős, főként külföldi zsoldosokból álló csapaterősítés és jelentős mennyiségű hadianyag érkezett Egerbe. Ez a fegyveres erő már önmagában több mint ami Dobónak rendelkezésre állt. Ha ehhez hozzászámítjuk a vár békebeli létszámát, akkor láthatjuk, hogy a vár akkor parancsnoka, bedegi és berencsi Nyáry Pál főkapitány sokkal jelentősebb, mintegy 3400-3500 főnyi fegyveres erő felett rendelkezett. Hozzá kell tennünk azonban, hogy amíg 1552-ben szinte teljes egészében magyarokból állt a védősereg, addig 1596-ban az egymással össze nem szokott védők között a magyarok mellett német, osztrák, cseh, morva, vallon, olasz, spanyol, svéd, sőt angol katonát is találhatunk. A harci morál szempontjából a soknemzetiségű összetétel kétségkívül hordozhatott magába veszélyeket, de ilyen jellegű problémára nem találunk egyértelmű utalásokat a forrásokban. Mi a helyzet a szemben álló erők arányával? 1552-ben Dobóéknak körülbelül 40-50 ezres török sereggel kellett szembenézniük, így minden védőre 20-25 támadó jutott. 1596-ban a szultáni sereg hozzávetőleg 60 ezer reguláris katonát számlált. (A több-százezres török seregekről szóló híradások alapjául az szolgálhatott, hogy a török reguláris csapatokat olykor több-tízezer főnyi irreguláris harcos kísérte, akiknek elsődleges célja a fosztogatás volt. Bár ezek jelentősen felduzzasztottak a létszámot, de közvetlenül nem vettek részt az ostromokban). Tehát Nyáry Pál parancsnoksága alatt a védőseregnek „mindössze" 17-18-szoros túlerővel kellett
