Berecz Mátyás szerk.: Az egri vár híradója 39. (Eger Vára Baráti Köre Eger,2007)
Veres Gábor: A Heves megyei múzeumok és kiállítóhelyek látogatottsági adatainak elemzése 2003-2006
rendezvényt szerveztünk a tudományos konferenciától, az ismeretterjesztő előadáson, kiállításmegnyitón át, a diákfoglalkozásokon keresztül a történelmi vacsoraestig. A látogatószámok alapján elmondható, hogy az interaktív, a résztvevőket is bevonó programok népszerűsége nőtt. Ugyanakkor egyes komolyzenei programok népszerűsége csökkent. Múzeumi órák alakulása Az új múzeumpedagógiai kínálatot 2003-ban alakítottuk ki. 15-féle foglalkozást kínálunk az iskolai csoportoknak, melyet az ország minden részéből igénybe vesznek. Április végétől (a tavaszi szünet utáni héttől) június közepéig és szeptemberben „túltelítettség" mutatkozik. Ekkor érkeznek az osztály kirándulók, míg az esztendő többi hónapjában elsősorban az egri és Eger-környéki iskolák osztályai veszik ezt igénybe. A Heves megyei iskolákbóljönnek a legtöbben, utána a budapesti és Hajdú-Bihar megyei iskolák következnek. Tárlatvezetések alakulása A tárlatvezetések száma csökkent az elmúlt időszakban, de 2006-ban is 6500 fölött maradt. Ez több okra vezethető vissza, melyek közül az egyik a látogatószám csökkenése. Különösen látványos az idegen nyelvű tárlatvezetések számának csökkenése. Érdekes, hogy a külföldiek száma nem csökkent olyan ütemben, mint az idegen nyelvű tárlatvezetéseké. Az idegen nyelvű tárlatvezetésért külön kell fizetni, míg a magyar vezetés ára a belépőjegyben benne van. A csökkenés mögött a külföldiek összetételének változását láthatjuk. Miközben csökkent a nyugat-európai látogatók száma, nőtt a közép- és kelet európai vendégeké. Ők viszont nem veszik igénybe a többletköltséggeljáró idegen nyelvű vezetést, inkább a magyar vezetővel nézik meg a tárlatokat. A növekvő hétvégi/hosszúhétvégi látogatószám is csökkenti a tárlatvezetések számát. A több ezer látogatót csak úgy tudjuk vezetni ezeken a napokon, hogy nagyobb létszámú csoportokat indítunk. Bár ez sem igazán jó megoldás, a tapasztalatok azt mutatják, hogy még mindig szívesebben fo-