Berecz Mátyás szerk.: Az egri vár híradója 38. (Eger Vára Baráti Köre Eger, 2006)

Veres Gábor: Egy történelmi fesztivál tíz éve

nagy kísértést és egyúttal kihívást is jelentett. A találkozót még érde­kesebbé tette, hogy a csoportok nem csak bemutatkoztak, hanem egy­mással is versenyeztek. Bár az első évben csak négy csoport versen­gett, a „Katonai hagyományőrző csoportok találkozója és versenye" gyökeret vert a fesztivál programjában és volt olyan év, hogy tizenkét résztvevő csapat is volt a viadalon. Bár hozzá kell tenni, hogy a hadi­torna csoportok részéről az érdeklődés már olyan nagy, hogy csak a rendező anyagi lehetőségein, pályázatain múlik, hogy melyik évben hány együttest tud fogadni. 2001-ben újabb jelentős változtatás tör­tént, a „keleti" műsorelemek egy napra kerültek Hastáncfesztivál, majd „Keleti Kultúrák Napja" címmel. Sőt 2002-2003-ban két-két keleti nap is volt a fesztiválprogramban. A fesztivál történetében a 2002-es év kiemelkedő volt. Az eg­ri vár ostromának 450. évfordulójára éves programsorozat volt Egerben, a várban. Több anyagi forrás állt rendelkezésre, melyből több jutott reklám és marketing eszközökre is. Ebben az évben az új elem és egyúttal a legnagyobb vállalkozás az Ostromjáték, az 1552­es hősies várvédelem megjelenítése volt. A Vármúzeum és az Egri Vitézlő Oskola több pályázatot nyújtott be együtt és külön-külön is a finanszírozásra. Ezek mellett jelentős szponzori segítség is volt, mindemellett a produkcióban részt vevők jelentős része komoly önkéntes munkával járult hozzá a sikerhez. Nagyon megnehezítet­te a szervezők dolgát, hogy a megítélt pályázati pénzek, éppen eb­ben az évben, a pályázati rendszer hibája miatt másfél éves késés­sel érkeztek be. 2003-tól - a meglévő elemek továbbvitele mellett - a külföld felé történő nyitás jellemezte a programsorozatot. 2003-ban cseh-, lengyel-, szlovák haditorna csoportok mutatkoztak be. 2003/4-ben francia kézműveseket hívtunk meg, a török utánpótlás ökölvívó vá­logatott mellett. 2005/6-ban lengyel és szlovák kézművesek, cseh, lengyel és szlovák reneszánsz zenekarok, táncegyüttesek léptek fel.

Next

/
Thumbnails
Contents