Berecz Mátyás szerk.: Az egri vár híradója 38. (Eger Vára Baráti Köre Eger, 2006)

Nagy Géza Balázs: Gondolatok Imre király és az egri püspökök sírjairól

Ha a fentebbiekből nyilvánvalóan nem is állapítható meg pon­tosan a székesegyházban eltemetett püspökök száma, annyi azonban kiderült, hogy Verancsics Antal minden bizonnyal a régi sírköveket vette számba. Ennyi sír azonban csak úgy lehetett meg, ha ezek ­vagy legalább a legtöbbjük - a tatárjárás idejét túlélték, vagy a pusz­títás után helyreállították azokat. Megállapítható még az is, hogy ha Verancsics csak a sírkövek alapján tájékozódhatott, akkor az évszámot csakis Rozgonyi Péter sírkövének feliratából vehette, tehát az 1438-as évszám mindenkép­pen hitelesnek tekintendő. Imre király sírja A magyar történelem szempontjából Egerben a legjelentősebb sír az 1204-ben elhunyt Imre királyé (lenne), akit a krónika-iroda­lom tanúsága szerint az egri székesegyházban temettek el. 16 A Képes Krónika leírása szerint a XIV. század közepén e temetkezésnek meg kellett lennie: Egernek, és egyikük sem került át más egyházmegye élére. A következő évszázadban, 1424-ig nyolc személy (Ludányi Tamás kétszer) állt az egyházmegye élén, így öt áthelye­zésre négy egri halálesetet számolhatunk. A következő évszázadban egy-két zavaros ügy miatt még az is megesett, hogy egyszerre ketten is ilyen vagy olyan jogon egri püspöknek tekinthették magukat. Az 1424 és 1524 közötti összes, azaz tizenkét püspökből mindössze hatan haltak meg Eger főpapjaiként, és közülük is csak hármat temettek el székesegyhá­zukban. Az egri temetések aránya ebben a bontásban 100, 44, és 25%-os értéket, együttc­sen 56,3%-os arányt ad. A két számított érték közti kis különbség alapján véleményem sze­rint az 55-60%-os arány elég jól közelíti az egykori valóságot. (Érdekességként megjegyzem még, hogy szintén csak négy püspök volt 1699 és 1799 között: ezért vettem legkevesebb 6 püspököt az adatokban szegény XI-XII. századi időszakokra.) 16 Képes Krónika 62 r.; Bonfinis, Antonius de: Hungaricarum rcrum decades, Lipsiae, MCMXXXVI, II. 7.151.: Corpus in Agriensi basilica, quando in eo agio diem obiit, condidere.

Next

/
Thumbnails
Contents