Berecz Mátyás szerk.: Az egri vár híradója 37. (Eger Vára Baráti Köre Eger, 2005)

Domokos György: A törökellenes védelmi rendszer kiépítésének vázlatos története a 16. második felében

eredményt hozhat. Váltásra ösztönözték a hadsereg vezetői, hiszen keleten már nem volt kilátás a zsákmányszerzésre, és az ugyancsak muszlim perzsák elleni testvérharcnak is egyre több ellenzője akadt. Szulejmán számára az európai hadszíntér újbóli megnyitása mellett még egy választási lehetőség adódott. Miután a birodalom 1517-ben bekebelezte Egyiptomot, szabaddá vált az út a Vörös tenger mentén dél felé, az Indiai óceán felé, ahol fontos kereskedelmi utak húzódtak. Igen ám, de az Oszmán Birodalom addig elsősorban szárazföldi hatalom volt, s csak a következő évtizedekben építette ki Földközi-tengeri flottáját, amely oly sok gondot okoz majd a spanyoloknak. Ezért tehát e területen egyelőre nem sok esély mutatkozott a tengeri kereskedelmet kezükben tartó portugálok elleni fellépésre, sem pedig jelentősebb területek meghódítására. Ám nem csupán a belső folyamatok késztették-kényszerítették Szulejmánt Magyarország megtámadására, hanem bizonyos külpolitikai megfontolások is. Az európai nagypolitikát ekkor már hosszú évtizedek óta az Észak-Itália megszerzéséért folytatott francia-Habsburg konfliktus határozta meg. A két fél közül a Habsburgok voltak előnyben. Az övék volt Spanyolország, annak összes tengerentúli birtokával együtt, övék Németalföld, Dél-Itália, a német császári korona (bár ez ekkor már alig jelentett tényleges hatalmat), az osztrák örökös tartományok, s később az övék lett a cseh és a magyar korona is. Az ekkor még teljesen nyugat-európai súlypontú, hatalmas kiterjedésű birodalom felett egyetlen akarat uralkodott, a családfőé, V. Károly német-római császáré. Öccse, Ferdinánd ugyan a családi szerződés értelmében megkapta a kevésbé fontosnak tartott osztrák örökös tartományokat (1522), aki ehhez később megszerezte a cseh és magyar koronát is (1526, 1527), ám bátyja beleegyezése és főként segítsége nélkül mozgástere igen csekély maradt. S éppen ez jelentette a legnagyobb problémát Magyarország számára. V. Károlyt ugyanis sokkal jobban érdekelte a franciákkal vívott háború, mint a