Berecz Mátyás szerk.: Az egri vár híradója 37. (Eger Vára Baráti Köre Eger, 2005)
Csillag Tamás: Krónika
2005. augusztus 27. Budapest Parádé Fontosnak tartom, hogy szót ejtsek erről az eseményről is, hiszen az egyesület életében komoly változásokhoz vezetett és finoman szólva is kérdéses a megítélése. A Budapest Parádé szervezői keresték fel az Európa Kulturális Fővárosa címre pályázó hét magyar várost, hogy vegyenek részt a rendezvényükön. Szándékaik szerint az elektronikus zenei fesztivált „összművészeti" találkozóvá alakították volna, ezért a felkérés. Eger a kulturális főváros projekt és a Nagy Könyv vetélkedő kapcsán az Egri Csillagokra építette az image-ét, arra gondolva, hogy ezek erősíthetik majd egymást. Ily módon a Vitézlő Oskola szervesen kapcsolódott az önkormányzat által elképzelt programba. A felkérést az Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Kulturális és Idegenforgalmi Bizottságától kaptuk, melyet nem utasíthattunk vissza. Nyomatékosan jeleztük feléjük, hogy a Budapest Parádé nem az a rendezvény, amin a Vitézlő Oskolának helye lenne és ezt a mai napig így gondoljuk. Viszont nem tehettük meg a várossal szemben, hogy visszautasítjuk a felkérést ezért megkötöttük a szerződést dr. Nagy Imre polgármesterrel. Az egyesület vívójeleneteket adott elő Eger kamionján, a Raksi Mandala hastánccsoport műsorát időközönként felváltva, a szünetekben jelenlétünkkel járultunk hozzá a város megjelenéséhez. A Felvonulási téren előadtuk a „História Agriensis" című darabunkat, majd a Gárdonyi Géza Színház művészeivel közösen az „Egri Csillagok" című musicalt. Ezután a Kerekes együttes adott koncertet gyimesi és moldvai csángó népzenéből. Az Oskola tagjai a fellépést követően összepakolták a felszereléseket, visszamentek egy közeli épületben kialakított öltözőhöz, ott megvárták a rendezvény végét, majd hazaindultak. Az elnökség álláspontja, hogy ellentétben mások véleményével ez nem egy „melegfesztivál". A kilátogató 600 000 ember között mindenféle korú, nemű, képzettségű, illetve foglalkozású előfor-