Berecz Mátyás szerk.: Az egri vár híradója 34 (Eger Vára Baráti Köre Eger,2002)

Berecz Mátyás: Az egri vár védelme 1552-ben

tyázó csapata sikeres rajtaütést hajtott végre a felvonuló török csa­patok ellen. Egy nap múlva Ali budai pasa is megérkezett az előhaddal Makiárra. Csapatai körülzárták a várat és megkezdték az ostrom mű­szaki előkészítését, az ágyútelepek kiépítését. Dobó kis létszámú se­regével Eger város védelmét meg sem kísérelhette. Ezért a várost még idejében kiürítette, házait pedig felgyújttatta, hogy azokat az ostrom idején az ellenség ne tudja fedezékül, vagy szálláshelyként használni. Szeptember 13-án megérkeztek a török főerők is. Két nap múl­va megkezdődött a tüzérségi előkészítés, amely során a törökök 20 ostromágyút és több mint 100 kisebb kaliberű ágyút vetettek be. Az ostromágyúk feladata a falak rombolása volt, a kisebb lövegeket a védők tüzérségének lekötésére, illetve az élőerő pusztítására hasz­nálták. Ezzel egyidőben a török műszaki alakulatok a tűz alatt tartott falak irányába futóárkokat ástak, melyek fedezékül szolgáltak a ro­hamra induló gyalogságnak. A törökök nyomasztó tüzérségi fölé­nyét a várvédők a rendelkezésre álló 21, zömében kiskaliberű löveg­gel nehezen tudták ellensúlyozni. Súlyos károkat szenvedett a külső vár déli fala az Okaputól a Bebek-toronyig, illetve a belső vár észa­ki fala a Föld-bástyától a Sándor-bástyáig. Ez utóbbi helyen, közvet­lenül a paloták mellett a falat szinte földig rombolták. Amit az ostromlók nappal leromboltak, azt a védők éjszaka igyekeztek kijavítani, megerősíteni. A törökök ezt természetesen nem nézték tétlenül, állandó puskatűzzel zavarták a falak javításán dolgozókat. Ilyen zavaró lövöldözésnek esett áldozatul a külső vár északkeleti tornyánál Bolyky Tamás, a borsodiak vitéz hadnagya. Vitézsége emlékére azt a védművet, ahol elesett, róla nevezték el. Miután az ellenség 13 napon át tartó folyamatos ágyázással a várfalakat már eléggé megrongálta, szeptember 29-én (Szent Mihály napján) megindította az első rohamot. Először a paloták falát és a

Next

/
Thumbnails
Contents