Berecz Mátyás szerk.: Az egri vár híradója 31. (Eger Vára Baráti Köre Eger, 1999)

Az Eger Vára Barátainak Köre 1999. évi tisztújító közgyűlése

Fontos teendő lesz a tagtoborzás, igyekezni kell minél több egrit megnyerni az egri vár ügyének. Fontos, hogy a regisztrálás, adminisztráció pontosabb legyen. Az elnök elmondta, hogy 2000-ben a vár rekonstrukciójára 63 millió forintot tudnak fordítani. Szeretnék megoldani a vízelvezetés problémáját nem csak a Romkert területén, hanem a Kazamata fölött is. Fontos, hogy a Rotundát bemutathatóvá tegyék. A millenniumhoz kapcsolódva több rendezvényre is sor kerül a várban. Május 12-14-ig nemzetközi tudományos konferenciát rendeznek a XIII. századi várépítészetről. Május 17-én „Heves megye ezer éve" címmel kiállítás nyílik. Július 22.-e és július 30-a között kerül megrendezésre a „Végvári vigasságok"című ünnepségsorozat. Augusztus 19-én szentelik fel a Rotundát, ez nagyszabású egyházi rendezvény lesz. Ebben az évben is megjelennek hagyományos kiadványaink: az AGRIA soron következő kötete, a Studia Agriensia Végvári Konferencia anyagát tartalmazó kötete, valamint Nagy Sándor Gárdonyi tanulmányokat tartalmazó kötete. Tavasszal nyomdába kerül a Várhíradó 30. kötete, ősszel pedig a 31. kötet. A Studia Agriensia kötetének a megjelentetéséhez kérte az egyesület vezetője a támogatást. (200.000 forint a végvári kötetre, 200.000 forint a Gárdonyi tanulmánykötetre.) Az elnök előterjesztése a nemzetközi kapcsolatokat is érintette. A Siegeni Várbaráti Kör látogatása 2000 tavaszán esedékes. Dr. Petercsák Tivadar javasolta, hogy erre a látogatásra különítsenek el 100. 000 forintot a költségvetésben. Az elnöki előterjesztést Király Júlia titkár tervezete követte. Ebben az évben is folytatódnak az előadások. Két budapesti előadót hív meg az egyesület, hogy a végvárakról tartsanak előadást. Az egri vár muzeológusai több előadást tartanak saját kutatási eredményeikről. (Császi Irén, Bujdosné Pap Györgyi, Fodor László, H. Szilasi Ágota, Király Júlia) Az ifjúsági tagozattal közösen kerül megrendezésre egy új

Next

/
Thumbnails
Contents