Berecz Mátyás szerk.: Az egri vár híradója 31. (Eger Vára Baráti Köre Eger, 1999)

Az Eger Vára Barátainak Köre 1999. évi tisztújító közgyűlése

év Európa Táboráról is. A jubileumi rendezvényre Siegenben kerül majd sor, s az alelnök javasolta, hogy a Vitézlő Oskola tagjai képviseljék akkor a magyar színeket. Dr. Kozári József javasolta, hogy 2000-ben szervezzük meg a régész tábort. Ezután került sor Király Júlia titkári beszámolójára. Király Júlia elmondta, hogy ebben az évben is sikeresen zajlottak az előadások. Az év utolsó előadását, mintegy próbaként az ifjúsági tagozattal szervezték, amely nagyon sikeres volt. Nagy az érdeklődés továbbra is a múzeumi kiállítások közös látogatása iránt, ezt a jövőben is tovább kell folytatni. Végre megtört a jég az egyesület kirándulásain. Teljesen megtelt busszal sikerült Dobóruszkára látogatni. Nagyobb bajok nélkül sikerült átállni az új tagsági igazolványokra. Két pályázaton összesen 173.000 forintot nyert az egyesület. 150.000 forintot működésre, 23.000 forintot pedig a Gárdonyi konferenciára lehetett felhasználni. A titkár előterjesztését Csillag Lászlónak, a Számvizsgáló Bizottság elnökének beszámolója követte. Csillag László elmondta, hogy az egyesület anyagi ügyeinek vezetése pontos volt. Az 1999. év főbb pénzügyi mutatói: BEVÉTEL: tagdíj, egyéni befizetés (felnőtt: 165, diák:69) 97.250.­iskolák: Közgazdasági Szakközép: 3.900.­Wigner Jenő Középisk. : 31.300.­Neumann J. Szakközép. :3.400.­Tinódi Ált. Isk.: 13.200.­Balassi Bálint Alt.Isk.:1.300.­Szen-Ggyörgyi Albert Ált Isk.: 40.000.­Kemény Ferenc Ált Isk.:14.300.­Gárdonyi Géza Gimnázium: 23.900.­RáchegyiÁlt.Isk.: 16.700.­RákócziÁlt.Isk.: 2.500.­Bornemissza Szkk. Int.: 50.000.­Dobó Gimn.: 30.000.­Támogatók: Szarvas Aladár: 4.000.-

Next

/
Thumbnails
Contents