Berecz Mátyás szerk.: Az egri vár híradója 31. (Eger Vára Baráti Köre Eger, 1999)

Veres Gábor: Végvári vígasságok Egerben

összevesztek egymással, hogy néhány nappal a fesztivál kezdete előtt lemondták a fellépést. Rajtuk kívül minden meghívott előadó megérkezett, s csütörtökön - július 22-én - a szereplők felvonulásával megkezdődött a Végvári Vigasságok Egerben. 1999-től történelmi karaktert kapott a rendezvénysorozat, az elmúlt év a végvár török korát idézte fel. Török zeneszámok csendültek fel, hastáncot láthattunk, Üzüm bég és kísérete pedig igazi török hangulatot teremtett nagy számú kísérőjével. Török és magyar vitézek párharcát kísérhettük figyelemmel, mely ezúttal az utóbbiak győzelmét hozta. A gasztronómia is hozzájárult a törökös hangulathoz, hiszen ételeket és italokat is kóstolhattunk a „holdsarló országából." Mégis a legnagyobb élményt a müezzin imára hívó éneke jelentette sokak számára. Az egykori Török Birodalom ma is álló legészakibb építménye, rövid időre eredeti funkcióját nyerte vissza. Az egri belvárosban néhány percre megálltak az emberek, hogy ennek a nem mindennapi eseménynek a részesei lehessenek. Ezután folytatódott a várban a fesztivál forgataga. Haditornászok, óriásbábosok, gólyalábasok, történelmi zeneszámok, táncok, zsonglőrök, tüzfüjók, medvetáncoltatók, csak néhány műsorszám a teljesség igénye nélkül. Már pénteken érkeztek az íjászverseny és a bástyamászó verseny résztvevői is. A történelmi íjászverseny 1996-tól, a bástyamászó verseny 1997-től szerepelnek a várjátékok társrendezvényeként. Az említett versenyeknél - hasonlóan, mint a kézművesek vásáránál - mindig bevonunk a szervezésbe olyan szakembereket, akik az adott területet jobban ismerik, s a megfelelő kapcsolatokkal is rendelkeznek. A vásárszervezés és a bástyamászó verseny megrendezéséhez - úgy tűnik - már az első alkalommal sikerült megtalálni a megfelelő partnert. Azok a profi sziklamászók, akik a bástyamászó verseny szervezésében és lebonyolításában vállaltak döntő szerepet, szponzorok bekapcsolásával, már azt is elérték, hogy a július végi versenyek a maguk sportágában országos figyelmet kaptak.

Next

/
Thumbnails
Contents