Fodor László szerk.: Az egri vár híradója 29-30. (Eger Vára Baráti Köre Eger, 1997-98)
DR. BAKÓ FERENC (1917-1998)
Holott azok is egytől egyik felfedezés értékű, pionír vállalkozások voltak. (Utalok az Egri borospincék, ill. a Bükki barlanglakások címen megjelent könyveire.) Bakó Ferenc lényegében befejezett életmüvet hagyott maga után. Az O munkái nem maradtak félbe-szerbe, befejezetlenül. Munkakedve, bizakodása sohasem hagyta el, hiszen ez év elején még kidolgozta egy újabb impozáns kutatási tematika koncepcióját. Az észak-magyarországi borpincék átfogó kultúrtörténetét, néprajzi monográfiáját szerette volna megírni, de a nagy szabású terv kivitelezé-séhez, mindnyájunk bánatára, érdemben már nem foghatott hozzá. Magam első munkahelyi főnökömet, türelmes, támogató felettesemet, későbbi atyai jó barátomat veszítettem el személyében. El kell itt mondanom, hogy Bakó Ferenc kutatói magatartása számomra mindig példaadó volt és az is marad. Pályakezdő muzeológusként tapasztalhatta meg először teljességre törekvését a dokumentálásban, buzgalmát, szakértelmét a terepmunkában és a levéltári források feltárásában. Láthattam elmélyültségét az információk értékelő elemzésében, kritikai rostálásában. Már 1963ban megragadott német és angol nyelvismerete, szakirodalmi tájékozódási igénye, minden provincializmustól mentes, nyitott szellemisége. Nyitottsága azonban nem járt együtt a divatos szakmai irányzatok kritikátlan követésével, az idegen eredetű szakzsargon átvételéve. Pályatársak ilyetén magatartásával, hol nyíltan, hol burkoltan, de mindig elutasító volt. Témáinak megválasztásában is már-már konzervatívnak mutatkozott. Etikus tudósi magatartásával a ma már klasszikusnak számító nagy elődök példáját követte. Hitt abban, hogy a néprajzi kutatás és egyáltalán a tudományos kutatómunka sohasem válhat öncélúvá, a tudósi karrier építésének eszközévé. Választott hivatását szolgálatnak tekintette, s alázattal művelte. Nem a „hatalmasok" vagy a külföld „elvárásainak" kívánt megfelelni. Bakó Ferenc a magyar köznépet, a tegnapi parasztok, munkások, kézműves kisiparosok fiait, unokáit, a magyar jövőt