Fodor László szerk.: Az egri vár híradója 29-30. (Eger Vára Baráti Köre Eger, 1997-98)

Fodor László: Beszámoló a Visonta K-II bánya 2/a területen végzett leletmentő régészeti kutatásról

ásatási technikusnak, valamint a védőtetőt végző Törőcsik Miklós­ácsnak és munkásainak. M3-as, Szihalom, Budaszög 1997 Előzmények 1997-ben is további kutatási munkákat végeztünk az M3-as épülő Füzesabony utáni szakaszán. Itt már 1996-ban is dolgoztunk, ahol is egy középkori település leletmentő feltárását végeztük. Eközben akadtunk arra a későcsászár-kori temetőre, melynek értékes anyagából az MNM-os 96-os M3-as kiállításon is voltak kiállított tárgyak. Mind a császárkori, mind pedig a középkori település K-i irányban folytatódott. Mivel 1997-ben is lehetőséget kaptunk a terület további kutatására, így elsőként a bejárt területen a rendelkezésre álló anyagiak arányában geomagnetikus felméréseket végeztettünk. A mérések eredményei alapján jelöltük ki az 1997-ben kutatni kívánt területünket. Ezután az előző évben befejezett ún. K-i ároksornál folytattuk a beton silógödör felé a munkát. Az új ároksor, amelyet kézi erővel kezdtünk, K-i l-es árokszor elnevezést kapta. Itt két házbeásást, néhány gödröt, valamint egy ároknak a részletét találtuk meg. Belőle többségében középkori cseréptöredékek és néhány állatcsont került ki. A következő nagyobb kutatási területünk a beton silógödörtől D-i irányban kialakított G/l-es szelvény, melyben egy keresztirányú árok részletét, valamint néhány gödröt, ill. kemencemaradványt tártunk fel, dokumentáltunk L:Régészeti Adattár vonatkozó dokumentációt; (3. sz. rajz). A silógödör mellett alakítottuk ki a másik két szelvényünket, G/2 és G/3 sz., amelyet kezdetben géppel (Bobcat) kezdtünk, majd kézi erővel folytattuk a kutatását. Itt is egy-egy veremház (feltehetően császárkori) beásásaira akadtunk, valamint újabb gödrökre. A gödrök is császárkoriak voltak. A G/4-es szelvényben, amely az I. ároksor E-i

Next

/
Thumbnails
Contents