Fodor László szerk.: Az egri vár híradója 28.(Eger Vára Baráti Köre Eger, 1996)

Gerő Győző: A török Eger építészeti és régészeti emlékei

az épület - elsősorban a kupolacsarnok és az ahhoz szorosan kapcsolódó részek - szakszerű régészeti és műemléki kutatása és így annak török eredete ma sem bizonyított. Az elmondottakon kívül a vár bejáratának kapuvédő bástyája és a városfal csekély maradványa az, amely még a török világ emlékét őrzi. Nem kétséges azonban, hogy a további régészeti feltárások során, valamint a műemléki kutatások eredményeként e maradványok száma még bővülhet. Előadásom további részében Eger két legjelentősebb és a magyarországi török építészet tekintetében is kiemelkedő két emlékét, a Széles utcai Kethuda dzsámit, amelyet 1841-ben lebontottak és a hozzá tartozó, ma is álló minaret, valamint a Valide szultán fürdőt szeretném bemutatni. Ennek kapcsán megkísérlem a magyarországi analógiák segítségével - amennyire ez lehetséges - rekonstruálni azt az állapotot, hogy a török hódoltság idején vajon milyen lehetett a csonkává lett Kethuda dzsámi. Ami viszont a Valide fürdőt illeti, ebben az esetben a feltárás eredményeinek ismertetésén túlmenően a pécsi Merni pasa fürdőnek, mint analógiának a segítségével egyben a rekonstrukció lehetőségét is felvázolnám. Eger 1687. december 17-én történt visszafoglalása során úgy látszik az akkori Széles - ma Knézich - utcai dzsámi teljes épségben kerülhetett a császári csapatok kezére, mert azt röviddel ezután Szt. József tiszteletére káptalani templommá alakítják át, 1727-ben pedig Erdődy püspök az épületet az irgalmasoknak adja, hogy az az építendő kórházuk kápolnája legyen. A mecsetről már korábban, 1688-ban történik említés, valamint az 1690-es összeírásban is szerepel. A templomul szolgáló dzsámit 1730-ban sátortetővel fedik be, majd 1744-ben azt sekrestyével bővítik. Az átalakítások során a dzsámi egyre inkább elveszti török karakterét. A legkorábbi ábrázolása a XIX. század elejéről, 1823-ból származik, amelyen már csak a mináré utal az épület egykori rendeltetésére. A XIX. század elejéről származó leírások, mint a Gorove- és a Mészáros-féle rövid ismertetések lényegében az akkori állapotot írják le némi utalással annak török eredetére. Egy rövid tanulmányban Ringelhan Béla ismertette a korabeli források