Fodor László szerk.: Az egri vár híradója 28.(Eger Vára Baráti Köre Eger, 1996)

Hegyi Klára: Eger a magyar és törk végvári rendszerben

Eger 1552. évi megtartása mind katonai, mind politikai, mind erkölcsi szempontból hallatlan fontossággal bírt. Az 1568-at követő békeévtizedek biztonsági rendszerében azonban a vár csak részlegesen őrizte meg jelentőségét. Kulcsszerepet kapott a hódoltsági magyar adóztatásban: a magyar befolyást elsősorban a DunaTisza közén és a Tiszántúl északi sávjában tartotta életben.

1 Fekvése viszont megfosztotta attól, hogy a határvédelemből nagysága és érdeme szerint részesedjék. Idézem Pálffy Gézát: „Az egri végvár ugyanis - jóllehet a felső-magyarországi végvidéki főkapitányságon belül szintén egy várkörzet élén állt - ebben az időben már nem volt képes megállítani az egyre erősödő oszmán betöréseket, ugyanis nem illeszkedett szervesen a kialakult végvárvonalba, hiszen a többi végházhoz képest túlságosan délre feküdt. így inkább előretolt bástyául szolgált a török végvárak ellenőrzésére, a magyar portyák szervezésére és a hódoltsági adóztatás biztosítására. A török csapatok ebben az időben Egert megkerülve gyakran már Kassa előteréig hatoltak."

2 A várnak ezt a helyzetét tükrözte a belé fektetett energia és pénz is: őrségének nagyságát, modernizálásának ütemét és az építkezésekre fordított költséget és munkát tekintve Szatmár, Kalló és Szendrő mögé szorult.

3 Mindezt a török források is igazolják. Eger a hatvani szandzsák északkeleti határán feküdt. Ezt a közigazgatási egységet Hatvan 1544. évi elfoglalása után alakították ki egy folyókkal és hegyekkel határolt területen, a Zagyva és a Tisza közötti háromszögben, amelyet északon a Mátra zárt le. Első összeírása ezt a területet rögzítette,

4 amely azonban hamarosan nőni kezdett. A török katonáknak és hivatalviselőknek kiosztott szolgálati birtokok listája

5 már az 1550-1560-as évek fordulóján egy csápokat növesztő szandzsákot örökített meg, amely a gyenge ellenállás irányában hatolt a királyságba. Még nem kísérelte meg török adózásra kényszeríteni az Eger és Ónod között fekvő falvak keskeny sávját, ettől délre a Tiszáig viszont a lakott helyek többségét behódoltatta, és északra is megkezdte előretörését a Sajó felé.