Fodor László szerk.: Az egri vár híradója 25. (Eger Vára Baráti Köre Eger, 1993)
Sugár István: Az egri pasalik török várai (második rész)
egyre hevesebbé vált támadásainak kitett déli országrészt. Kalocsát 1529. augusztus 15-én csak 18 katonájával védelmezte az oszmánok támadása ellen. A törökök azonban csak 1542-ben rendezkedtek be Kalocsán. Amikor 1665-ben Evlia Cselebi Kalocsán járt, azt Jcêtszeres tömésfallal körülvett palánk"-nák titulálta, melyen belül az érseki erődítményt „új, erős építésű, négyszögletű csinos vár '-nak jellemezte. A vár délkeletre nyíló kapuját felvonóhíd biztosította. Akkor 60 igazhitű harcos alkotta Kalocsa helyőrségét. A városban a Szent Pál érseki székesegyházat ugyan „elpusztult templom"-ként említette, de nyilván nem volt az oly mértékben leromolva, hogy ne találta volna „gyönyörű festmények"-kel díszítettnek. Kalocsa környéke erősen ingoványos, vizenyős volt, s 2 órányi járóföldre becsülte a török világutazó távolságát a Dunától. Kiemelte, hogy ha a Duna megárad, olykor „a vár mint gyémánt emelkedik ki a vízbőí\ Török kézben Kalocsa értékes dunai kikötővel rendelkezett; s vele szemben, a folyam túloldalán Paks várát látta Evlia Cselebi. Kalocsa adóbevétele az egri katonaságot illette meg. A defterek zsoldjegyzékei szerint a kalocsai török vár katonaságának létszáma ilyen képet mutat: 1543. 200 fó(!) 1545-46. 74 fö 1549-50. 66 fő 1551-52. 6 fö (mai 1555-56. 59 fö 1556-57. 53 fö 1565-66. 35-36 fö 1568-69. 37-39 fö 1628-29. 29 fö Szembetűnő, hogy Kalocsa török kézre kerülése nyomán lényegesen nagyobb volt a vár helyőrsége, mint a későbbi évtizedek során. 1543. és 1568-69. között a kalocsai török őrség átlagos létszáma 69 harcosból állt. Nemcsak az 1551-52. évi zsoldjegyzék szerint képezték a helyőrséget, illetve annak zömét martalócok, de