Fodor László szerk.: Az egri vár híradója 24. (Eger Vára Baráti Köre Eger, 1992)

Sugár István: Az egri török vilájet várai (első közlemény)

kézben is csupán 3 falkonéta, s 1558-ban 53 darab, 1564-ben pedig 83 darab szakállaspuska tartozott. 35 ) A vár állapota és felszerelése egyértelműen arról árulkodik, hogy a hódítók csupán kis jelentőséget tulajdonítottak neki, - lát­hatóan még talán annyit sem, mint egy kis palánkvárnak, párkány­nak a vilajet déli, alföldi részén. SÍROK A pasalik központjának, Egernek közvetlen nyugati elővára, a tőle kb. 20 km-nyire emelkedő Sirok erődítménye volt. A várat az Aba nemzetségbeli Borh-Bodon ág építette. Birtokosai sorában egymást követően találjuk a Kompoltiakat, a Guti Országh csalá­dot, Losonczy Istvánt, majd pedig enyingi Török Ferencet. 36 Első ismert várnagya Pál fia Visontai Imre 1324. és 1339. között. 37 A meglehetősen nagy kiterjedésű kb. 100 m hosszú és 30-35 m széles siroki kővár egy 294 m magas kopár sziklahegyen épült; s Eger vára 1596. évi elfoglalása során jutott a törökök birtokába. Az oszmánok azonban ,,Siroká"-t, mint nahijét már a XVI. század mások felében adóztatásuk alá kényszerítették. 38 A siroki kővár kialakítását teJánt\>e országos vonatkozásban is egyedülállónak minősíti a várkutatás. Egymástól élesen elkülöní­tett két részből: alsó és felső várból áll, melyek között kb. 10 mé­ternyi a szintkülönbség. Az erődítmény magját a. felső vár /(épezi. A felső várat észak és kelet felől a sziklába vágott mintegy 4-5, sőt egyes helyeken 6-8 m széles és 4 m mély árok övezi, me­lyet részben a sziklából kifaragott sánc környezi, ez a kősánc az alsó vár kapubejáratánál, a helyre felvezető útnál megszakad. In-, nen az alsó vár kapujából fából ácsolt lépcsőzet vezetett fel a ma­gasba, a felső vár, illetve az odavezető kb. 10 m hosszú és 2 m széles, kifaragott lépcsőzettel is ellátott, meredeken emelkedő fo­lyosó szájához. Ebből a feljáró folyosóból egy sziklába vágott oly folyosórendszer nyílik, melynek egy jobb és egy bal ága egy hosszan elnyúló teremben összetalálkozik. Ebből a teremszerű sziklaüregből lépcső vezet fel a felső vár platóján emelt dongabol­tozatos terembe, melyet a siroki nép ,,mulató"-nak nevezett el. A felső vár északkeleti részében sziklából kifaragott lépcsőzet vezet le az északi várfal alatt megbúvó bonyolult folyosórendszerbe,

Next

/
Thumbnails
Contents