Fodor László szerk.: Az egri vár híradója 23. (Eger Vára Baráti Köre Eger, 1991)

Kozári József: Beszámoló a Baráti Kör Ifjúsági Tagozatának munkájáról

Kozári József BESZÁMOLÓ A BARÁTI KÖR IFJÚSÁGI TAGOZATÁNAK MUNKÁJÁRÓL Az 1991-es esztendő nehézségei ellenére az ifjúsági ta­gozatnak sikerült a korábbi évekhez hasonló, sőt talán egy kicsit még gazdagabb programot összeállítani és teljesíteni. Ezek sorában jelentős helyet foglalt el az immár hagyomá­nyosnak mondható siegeni kapcsolat, melynek keretében 1991. márciusában a városi önkormányzat képviselőinek, Dr. Löf fier Erzsébetnek és ifjabb Révész Tamásnak a részvételével tár­gyalásokat folytattunk a Siegeni Várbaráti Kör vezetőségével az un. Európa tábor egri megrendezésének lehetőségeiről. Az Európa tábort a Siegeni Várbaráti Kör I98I óta, tehát immá­ron 10 éve rendezi meg évenként Siegenben az Európa Parla­ment és városuk önkormányzatának támogatásával. A rendezvé­nyen, mint arról korábban már hírt adtunk 15 ország fiatal­jai vesznek részt és ismerkednek egymással, egymás országai­val és kultúrájával. A táborozásokra 1991-től minden második évben más-más országban kerül sor. 1992-ben például az ang­liai Leedsben találkoznak az európai fiatalok képviselői. A rendezőség felajánlotta, hogy 1995-ben vagy 1996-ban Eger adhat otthont a rendezvénynek. Minthogy ez a feladat megha­ladná a várbaráti kör erejét, segítségül hívtuk a város ön­kormányzatát, ahol lelkes támogatókra találtunk. A városi közgyűlés elfogadta az Európa tábor egri megrendezésére vo­natkozó előterjesztést, a polgármesteri hivatal pedig meg­szerkesztett egy szándéknyilatkozatot, amelyet a küldöttség Siegenben nyújtott át a rendezőbizottságnak, amely hivatalo­san is tudomásul vette és programjába iktatta Eger rendezési szándékát. A siegeni tartózkodás alatt a küldöttséget fogad­ta Siegen város polgármestere, mely alkalomból Dr. Löf fier Erzsébet és ifjabb Révész Tamás a két város jövőbeni kapcso-

Next

/
Thumbnails
Contents