Fodor László szerk.: Az egri vár híradója 23. (Eger Vára Baráti Köre Eger, 1991)

Kárpáti János: A Külső vár mérete és kiterjedése

lentős eltérés mutatkozik: 10-13 méter között van az elté­rés. Ez azt jelenti, hogy a régi püspökvár K-i fala a két Bebek-toronnyal, majd a Baldigara tervek szerint megépült Pál és Ungnád-bástyákkal kevésbé vagy jobban húzódik-e fel az Almagyar-domb meredekebb emelkedőjére. Azt is figyelembe kell venni, hogy mint a déli oldalon, itt is védőárok, védő­sáv volt szabadon hagyva a bástyák és dombok között. Ez min­den alaprajzon a domborzat jelzésével jól látszik. Az eddigi terepmodellek, melyek a várról készültek és a kiállításokon szerepelnek csak síkmakettek, azaz nem veszik figyelembe a magassági viszonyokat, mintha alföldi sík terü­letre épült volna., (7. ábra) Éppen ezért, hogy a hadászati szempontok is vizsgálha­tók legyenek, szükséges lenne egy térmakett készítése, amely a magassági adatokat is figyelembe venné. El is készítettem egy kisméretű térmakettet, melynél a magassági adatokat a jelenlegi terepviszonyok ismeretében a balti magasságok re­dukálásával közelítettem, leszámolva különböző csatornaár­kokból , földmunkagépek munkája közbeni rétegtani megfigyelé­seket, azaz a feltöltődési adatokat. Amikor elkészültem a kétféle alaprajzzal és a Sánc vá­rosrész alaprajzára rávetítettem, színezett periodizációval is elláttam. (8-9. ábra) Később két légifelvétel méretarányait is meghatároztam, melyek az egész vári területet ábrázolják. Készítettem hoz­zájuk lépt ék vonalzót. így már kész lett az alapja egy a va­lóságot is feltáró ásatásnak. A Fodor László által vezetett Külső vári ásatásokon talált falmradványokat feltérképeztem, úgy a Gárdonyi u. 5- sz. ház alatt, mint az András bíró u. 2-6. között, majd később, ugyanitt a 10. sz. ház telkén ta­lált falmaradványokat alaprajzra szerkesztettem és az álta-

Next

/
Thumbnails
Contents