Szabó János Győző szerk.: Az egri vár híradója 16. ( Az Egri Vár Baráti Köre Eger, 1981)

Majthényi Júlia: Közgyűlési titkári beszámoló az 1976-1979. évekről

Közgyűlési titkári beszámoló az 1976—1979 évekről TISZTELT KÖZGYŰLÉS! Az elmúlt év októberében, a múzeumi hónap során, közgyűlésre hívtuk tagjainkat. Sajnos, igen csekély létszámmal vettek részt, ez is, majd a vezetőség újraválasztása tette szükségessé a mostani közgyűlés összehívását. A jelen titkári beszámoló az 1976—1979. év végéig terjedő idő­szakot foglalja magába. A beszámoló ismerteti azt az ismeretterjesztő munkát, amely az egri vár propagandáját és a múzeumügyet szolgálja. A baráti kör tevékenységét a megadott időszakra vonatkozóan, az alábbiakban foglalom össze, időrendi sorrendben adatolva az eseménye­Két, a lényegesebb mozzanatokat. 19 7 6, Az egész ország megemlékezett II. Rákóczi Ferenc születésének év­fordulójáról. Ehhez kapcsolódott az egri vármúzeum kiállítása, majd a baráti kör szervezőmunkája során az OKISZ-sportosztály II. Rákóczi Ferenc-emléktúra bizottsága által forgalmazott „Rákóczi-emléktúra" fü­zetből 500 db-ot értékesítettünk, terjesztettünk. Itt kell megemlíteni a baráti kör vezetőségének a kezdeményezését, melynek nyomán felhívtuk a 3. sz. Általános Iskola igazgatóságának figyelmét arra, hogy az iskola falán elhelyezett Rákóczi-emléktáblát hozassa rendbe, tekintettel az évfordulóra. Február 5-én baráti köri közgyűlést tartottunk, színhelye a megyei úttörőház volt. A baráti körbe tagként, ill. belépőként jelentkezett az Egri Dohány­gyárból az Irinyi János szocialista brigád (14 fővel). Kapcsolatunk velük ma is élő, de meg kell jegyezni, hogy rendezvényeinken ritkán jelennek meg, de ez vonatkozik mindazokra a szocialista brigádokra, amelyek tagjai a baráti körnek. Megkerestük a megyei tanács ipari osztályát a baráti kör jelvény árának megállapításával kapcsolatban. Sor került tiszteletdíj kifizeté­sére. Kishonthy Jenő festőművész volt a baráti kör jelvény tervezeté­nek előkészítője, ill. megtervezője, s ezért tiszteletdíjban részesült. Kirándulást szerveztünk, nagy érdeklődés kísérte rendezvényünket. Üti cél: a budapesti Kertészeti Kutatóintézet rózsakiállításának megte­kintése, nagytétényi kastélymúzeumban bútorkiállítás és a Magyar Nem­zeti Múzeumban Rákóczi-emlékkiállítás felkeresése. Nagyvázsonyból Reményi Antal keresett meg bennünket azzal, hogy baráti kört szeretnének létrehozni, ezért kiadványokat, alapszabályt kért, és érdeklődött egyesületünk programjai, rendezvényei iránt.

Next

/
Thumbnails
Contents