Szabó János Győző szerk.: Az egri vár híradója 16. ( Az Egri Vár Baráti Köre Eger, 1981)

Tardy Lajos: Luigi Ferdinando Marsigli beszámolója Eger 1687. évi kapitulációjáról

kedik. Szegedről indul el, békés-barátságos úton elfoglalja Szilágysomlyót, ahol Károly lotharingiai herceg udvarias felhívására megjelennek Apafi Mihály fejedelem követei. A követek — Bánffy György és Alvinczy Péter — csevegni kezdtek a herceggel, azzal a céllal, hogy késleltessék a császáriak bevonulását. Ezt Károly herceg hamar felismerte s hazabocsátva a követeket, megindult Kolozsvár ellen. A várostól látótávolságra tábort vertek; kitűnt, hogy Kolozsvár erődítése távolról sincs olyan rossz állapotban, mint Marsigliék gondolták. A pszichológiai hadviseléshez nagyszerűen értő Károly herceg azonban gyorsan felismerte, hogy a város lakosságából hiányzik az igazi ellenállás szelleme és a felvonultatott, városra szegezett lövegek okozta riadt légkörben megkezdett tárgyalások — ugyanúgy, mint később Nagyszebenben — gyors eredményre vezettek. Hamarosan újból megjelentek Apafi követei és 1687. október 27-én, létrejött a balázsfalvi traktátus: Erdély — az Önállóság látszatával — császári kézre jutott. És most adjuk át a szót Luigi Ferdinando Marsiglinek, aki ekkor már vezető szerepet vitt mind a hadműveletekben, mind a tárgyalásokban: „A lotharingiai herceg őfensége a győzedelmesen lezárt erdélyi akcióból Eger érintésével kívánt Bécsbe eljutni, hogy megtekinthesse az Eger köré vont ostromgyűrűt. Jómagam ugyanezt cselekedtem, de Eperjes városának útbaejtésével. Itt Caraffa tábornok — akinek az volt a szándéka, hogy a végveszély állapotába került, s magát megadni szándékozó egri török várőrséggel felvegye az érintkezést — úgy határozott, hogy magával visz oda engem. Ennek a várnak a kapituláció útján történő átadását a tábornok alezredese, Doria őrgróf kezdeményezte, aki a várat ostromló erők parancsnoka volt. Javaslatát az őrgróf maga — jóváhagyás céljából — már elküldte Bécsbe, amit a tábornok rossznéven vett tőle. Mihelyt Caraffa tábornok megjelent Eger falai alat, tudomására hozta megérkezését Rüsztem pasának, a vár parancsnokának. Majd báró Oussin gyalogsági ezredes, Frissen főszállásmester, csekélységem és egy titkár személyében elküldte hozzá követeit azzal a meghagyással, hogy az előző tervezettől eltérő tartalmú kapitulációt kíván előkészíteni, s azt kizárólag ő maga kívánja aláírni. A pasa török szokás szerint divánt

3 hívott össze és azon fogadott bennünket. Sérelmesnek tartotta a tábornok által kidolgozott új kapitulácios megállapodás feltételeit, s tudomásunki'a adta: készen áll arra. hogy inkább a levegőbe repíti önmagát valamennyi muzulmánjával együtt, mintsem hogy alávesse magát az új megadási feltételeknek. Ilyen, s efféle török hetvenkedésekkel folytatta szavait, amelyek alaposan megzavarták társaimat. Én azonban mindezen csak mosolyogtam s kedvemet leltem abban, hogy továbbfokozzam riadtságát. főképpen akkor, amikor megtagadta visszatérésünket táborunkba s tudomásunkra hozta, hogy fogságba vet bennünket, az élelmezés egyidejű megtagadásával. Ezután a pasa az őrséggel a szomszédos kis házba kísértetett át bennünket. Azonban midőn leszállt az éj. magához kéretett, de csak engem, mivel tudta, hogy értek törökül. Társaim attól tartottak, hogy valami baj érhet engem, s belátásomra bízták, hogy eleget teszek-e a hívásnak vagy sem. Egy szál janicsár kíséretében elindultam a pasa házához. Alighogy beléptem szobájába, becsukatta mögöttem az ajtót. Ilyképpen kettőnkön kívül csak egy — szintén török — aoród volt jelen. A pasa nyíltan feltárta, hogy a divánban elhangzott hetvenkedésével csupán az volt a célja, hogy azzal valóságos szándékát leplezze. Arra