Katona Mária: Két évszázada Balmazújvároson - a balmazújvárosi németek története / Újvárosi Dolgozatok 5. (Balmazújváros, 1997)

53 A Tiszántúl és Északkelet-Magyarország térsége 251 községéből német nevük és származásuk miatt elhurcolt polgári személyek száma öszszesen: 19.816 fő 1944 decemberéig a deportálás kvóta alapján, előzetes lista nélkül történt, 1944 december után már listáról. A listákon német nemzetiségű Volksbund-tagok, SS-tagok, hozzátartozóik, népellenes magatartásúak, mindezek híján pusztán német nevü személyek szerepeltek. Az elhurcolásokat 1947. szeptember 15-ig Magyarországon a SZEB ellenőrzése alatt tartotta. A háború utáni Szovjetunióban nagy szükség volt munkaerőre az újjáépítéshez. Ennek fedezésére indultak meg az internálások. A politikaiideológiai elvek, köztük a németség kollektív megbüntetése valójában csak ürügyként szolgált. Az internáltak nagy része ugyanis magyar származású volt,

13

8 és politikailag ártatlan. A kényszermunkára való elhurcolás, mint a kitelepítés is a szovjet fél kezdeményezésére indult meg. A felelősség azonban a magyar kormányt is terheli. A magyar vezetőség országos és helyi szinteken egyaránt felelős a történtekért. Szebeni Ilona írja könyvében: A magyar vezetőség ... hónapokon át ontotta a népet. A magyar vezetőség ez irányú tevékenységét még a józanabb gondolkodású oroszok is helytelenítették.

13

9 Az egyes településeken a begyűjtések során mindenütt közreműködtek a helyi hatóságok, rendfenntartók, az ún. polic egységek. Az NKVD-s tisztek

14

0 megjelenésekor s az elhurcolandókról szóló listák összeállításánál a valódi döntés a helyi vezetők kezében volt, ők határozták meg a végleges névjegyzékeket. A begyűjtés érdemi részét a policárok végezték. A magyar vezetők a deportálás megindulásakor megpróbálták elhallgatni a történteket. Néhány kísérlet is volt az elhurcoltak hazahozatalára, de ez általában nem a helyi hatóságok részéről történt. (Kivételt jelentett a nádudvari elöljáróság közbenjárása 1945. februárban

14

1)