Katona Mária: Két évszázada Balmazújvároson - a balmazújvárosi németek története / Újvárosi Dolgozatok 5. (Balmazújváros, 1997)

ELŐSZÓ Az Újvárosi Dolgozatok legutolsó - negyedik - kötete csaknem nyolc évvel ezelőtt jelent meg. Ennek oka a nagymértékű nyomdai költség­emelkedés miatt is bekövetkezett pénzhiány mellett az, hogy az elmúlt években nem készült egyetlen olyan kézirat sem, mely témája újdonságá­val, vagy színvonalával jelentősebb érdeklődésre számot tarthatott volna. Az elmúlt évben Katona Mária a Kossuth Lajos Tudományegyetem történelem - német szakon végző hallgatója egyetemi szakdolgozatát a balmazújvárosi németek történetéből írta, s ennek egy részletét némileg átdolgozva benyújtotta a Hajdú-Bihar megyei Levéltár helytörténetírói pályázatára. A pályamű harmadik díjat kapott. E munkák jelentős mérté­kű kiegészítésével született meg az a mű, amelyet a kedves olvasó a ke­zében tart. A téma kiválasztása, -mint ahogy azt Mervó Zoltánné dr. nyugalmazott főlevéltáros, a pályázatokat bíráló bizottság tagja megállapította - a szer­zőt szerencsés helyzetbe hozta, mivel a kérdés egészével, vagy bizonyos részterületeivel korábban már többen foglalkoztak. Például: Kollonich Dezső, Lengyel Imre, Varga Antal, Matkó László, dr. Vajda Mária, Árva Erzsébet stb. Jelen mű annyiban több és teljesebb a felsoroltaknál, hogy felhasználta a legújabban előkerült - eddig még nem publikált - forráso­kat, a már megjelent tanulmányok, monográfiák adatait és a rendelkezés­re álló csaknem teljes levéltári iratanyag felsorakoztatásával és interpre­tálásával - a téma teljes szintézisét adja. A szerző sajátos megközelítési módot választott. írásában felismerhető az a Veres Péter-i „helytörténetírói" metódus, melyet a Falusi krónika repre­zentál és amely, mint annak címe is jelez inkább krónika írás. De, amíg Veres Péter a Falusi Krónika ajánlásában előre közli, hogy „...azért ez mégsem történetírás. Nem annyira okmányokból, mint inkább a saját emlé­kezetemből és ma is élő öreg emberek elbeszéléseiből próbáltam felidéz­ni az elmerült múltat...", addig Katona Mária a visszaemlékezők

Next

/
Thumbnails
Contents