Árva Erzsébet – Pozsonyi József: Deportáltak — Balmazújvárosról elhurcoltak visszaemlékezései / Újvárosi Dolgozatok 4. (Balmazújváros, 1989)

Tartalom

1945. január 2-től 13-ig szedték össze az újvárosi és a környékbeli tanyákról az embereket. Nem nézték a körülményeket, volt akit a feleségétől, férjétől szakítottak el, volt aki több kicsi gyermeket hagyott rokonokra, ismerősökre, volt aki elkísérte házastársát, pedig nem kellett volna mennie. Olyan ember is akadt, aki azt hangoztatta, nem kell félni ,.megyünk a paradicsomba, lesz mozi, szórakozás". Nem vitt magával még élelmet sem. Olyan meggondolásból, hogy ott minden lesz. (Bizony már az úton éhen hal, ha társai nem segítik ki) Egy hétig tartott a toborzás. A tanácsházán és a Semsey kastélyban voltak ez idő alatt. Kiegészíthették az élelmet, ruhát - az őrök megengedték. Közölték velük, jól készüljenek fel az útra, mert ott nincs sem ennivaló, se meleg ruhát nem tudnak adni. A szovjet katonákat helybeli emberek segítették eligazodni. Ezeket policároknak nevezték. Emlékezetünk szerint a következők: Győri Lajos, ifj. Veres Péter, Karádi Sándor, Új Gábor, Gál Imre, Veres János, Csapó Mihály, Zavaczki Gábor, Bíró István, Balogh István, Kiss András, Dezső Sándor, Bereczki Gábor, Vincze János. Január 13-án este sorakoztatták az embereket, két oldalt fegyveres kísérők. Indult a menet az állomásra, kb. 960-an voltak. A rokonok, hozzátartozók sírása, kiabálása hallatszott mindenfelé, de nem engedték őket már közel a foglyokhoz. Zárt marhavagonokba elosztották az embereket, 30-40 személy került egy helyre. Lehetőleg az ismerősök együtt maradtak. A vagonokban deszkából ácsolt fapriccsek szolgáltak fekhelyül, de nem jutott mindenkinek. Állva, csomagokon ülve, váltva a fekhelyet indultak útnak. Férfiak, nők vegyesen voltak. A vagon közepén, vagy sarkán egy rést vágtak, ez volt az illemhely. Sokan szenvedtek emiatt, mert még a szükségüket sem tudták elvégezni. Egész éjjel tartott a vagonírozás. Reggel még újra eljöttek a hozzátartozók, őrjöngve futkostak le s fel, hogy még egyszer meglássanak minket, de ezt már nem lehetett. Kis nyíláson, „görcslikon" kinéztünk, de nem hallottuk egymást a tömegben. Lassan elindult a vonat. Az este már beültünk a vagonba. Ki-ki néztünk kedves szülőfalunkra. Isten veled szülőfalum, elmegyek. Ha visszahoz a vagon babámé leszek. Drága jó férjem a fogságba., nem gondol arra, hogy én is fogoly lettem. (Szarvas Ferencné Juhász Mária naplójából) 19