Pozsonyi József szerk.: A jobbágyvilág és a szabadságharc emléke Balmazújvároson / Újvárosi Dolgozatok 3. (Balmazújváros, 1988)
volt a fontos. Nagyapám nagy szakértelemmel végezte. Nem volt centije és más felszerelés. Egy másfél méteres léc, egy kés és egy rostakéreg volt a szerszámja. A rostakéreggel a váll formáját adta meg. Kikrétázta, kivágta és aztán következett az összeállítás. Megviackolták a fonalat, hogy jobban csússzon a szőrös bűrbe, s el ne foszladozzon hamar. Az összevarrásnál már az asszonyok is segítettek. (24.) Kenderfeldolgozás Nagyapám, Kun István jobbágy volt. 8 hold földje volt a Telekföldön fordulóba és volt hozzá legelő. A fordulóknál volt a fekete ugar. 3 1 Ezt a földet szántották, de nem vetettek egy évben bele semmit. Termelni a ma is szokásos terményeket termelték, de azok mellett mindenki termelt kendert is. Ha nem is volt földje, ahol termelt volna, akkor a kertbe vetett egy keveset. A kender feldolgozását mindenki maga végezte. Az emberek ősszel előkészítették a kendert, s az asszonyok, lányok pedig a tél folyamán feldolgozták, megfonták. Estefele fogta mindenki a rokkáját, szöszit, s hol itt, hol ott gyűltek össze fonni. Ki-ki magának dolgozott. A legények pedig nem az utcasarkon ugattatták a szomszéd kutyáját, hanem a lányokkal tartottak, s kellemesen töltötték el az estét. Az orsóelejtés véletlenül vagy akarattal akkor is megtörtént, mert hiszen akkor is vonzotta a két vég egymást, s ebből az orsóelejtésből tudták meg, hogy is vannak egymással szemben. Nem teljesen munkával telt ki az idő, hanem szórakozással is. A megfont fonalat maguk szőtték meg. Szövőszékünk nekünk is volt, amelyen még nagyanyám szőtte a szép vásznakat. Nagyanyámnak minden fehérneműje házi szövésű volt. Ezt a házi szövésű vásznat aztán lassanként kiszorította az olcsóbb s mutatósabb gyári vászon, de a zsáknak, lepedőnek, ponyvának, törülközőnek való anyagot szőtték legtovább. A vászon a Tiszánál kapta meg a fehérítést. A Tisza mellett volt egy falu, ahova jártak színes vásznat készíteni. Persze nem mintásat készítettek, hanem csak egyszínűt. „Uccafeje" volt az az asszony, aki a szabást értette. A mi utcánkban Loósnénak hívták. ö tudta, hogy milyennek kell lenni a rékli ujjának, hogy az büggyös legyen. A varráshoz gép nem volt. Kézzel tűzték és varrták. A varrást már mindenki maga végezte el. 34
