Pozsonyi József szerk.: A jobbágyvilág és a szabadságharc emléke Balmazújvároson / Újvárosi Dolgozatok 3. (Balmazújváros, 1988)

kor mesélte, még gyerekek voltunk, alig emlékszem valamire. Azt sokszor beszélte, hogy Szoboszlón is voltak oroszok. Nagyon nagy fegyelem alatt tartották őket. Minden csoportnál külön őrség volt, azok jöttek-mentek, s a tisztek folytonosan ellenőrizték őket, hogy nem alusznak-e el. Az oroszok nem tagadták, hogy félnek. Mesélte, hogy az orosz őröknek menet közben ütemesen ezt kellett suttogni félhangosan: „Nye bojsza, nye bojsza! '

23 Nem tudta senki, hogy ez mit jelent. Szoboszlón sok volt a piros pántlikás nemzetőr. Nagyanyám úgy beszélte, hogy ezek a Tiszához mentek volna harcolni. Mindenki maga szerelte fel magát és élelmezéséről is maga gondoskodott. Tarisznyát vittek magokkal. Fehér vászon tarisznyát. Még akkor is csúfolódva emlegették, hogy amilyen lelkesedéssel mentek a harcba, olyan gyorsan visszatértek Szoboszlóra. Még gúnvdal is volt róluk, amely így hangzott: „Lobog a piros pántlika, Virít a fehér tarisznya. Még az ágyú meg se robban, Már a gatya tele rottyan. Retirálj, retirálj!

24 Üjvárosig meg se állj!" Valami olyasmire emlékszem, hogy mondta nagyanyám az okát is, ami az volt, hogy mikor a Tiszánál meglátták az ellenséget, úgy megijedtek a nemzetőrök, hogy Újvárosig meg sem állottak.

2

5 Hogy ez volt-e a gúny vers igazi oka, azt nem állítom. Lehetett ez amolyan asszonybeszéd is. (27.) Helybeli honvédek Sokan voltak a faluban honvédek. Én T. Kis Sándort, Szanka Mihályt és Gál Lajost ismertem. A németek közt egyet sem ismertem. Kossuthot szerették, de a magyarokkal itthon sokat verekedtek. Még a nagyapám idejében a Sziken verekedtek a magyar és a német falu közt. Nem jártak egymáshoz mulatságba, bálba. Kevés volt az összeházasodás. A szőlőben is sokat összeverekedtek. (2.) Honvédek 1848-ban tudomásom szerint a következők voltak: Csige András, az apósom, Csige Bálint, ez is atyafi volt. T. Kis 14