Vajda Mária: „Egri legény balladája” Balmazújvároson / Újvárosi Dolgozatok 2. (Balmazújváros, 1978)

nem tudta jól megkalapálni a kaszáját,

3" más nem tudott jól „meríteni",

3

7 vagy rosszul állította be a kaszáját, s különösen lemaradt az, aki nem bírta fizikai erővel. Ilyen tényezők játszhattak tehát közre abban, hogy a fiatal, gyakorlatlan arató Lakatos Sándor nem tudott lépést tartani a többi aratóval a dűlt búzában. Az aratóbanda pedig szigorú közösség volt, amelyben vad verseny és kegyetlen törvények uralkodtak, és ennek megsértése súlyos következménnyel járt. A paraszti társadalomban a munkának nemcsak értékteremtő, hanem értékmérő jelentősége is volt. A kitartás, erő, ügyesség dominált az egyén emberi és erkölcsi megítélésében. Erre vonatkozóan érdekes adalékokat kapunk Veres Péter tollából és a néphagyományból. 1. „Én ismerem a cséplőbanda vagy általában a földmunkás közösségek életét, társas disciplináját, s ezt becsülöm legtöbbre a fajtánkban, amint ezt meg is írtam. Ez a munkáshősiesség nem kevesebb, mint a katonahősiesség. Sőt ez ugyanannak a tulajdonságnak, a közösségi becsületérzésnek a megnyilvánulása más-más életsíkon. A mi falunk határában még ma is felcsendül az egri legény balladája, aki nem tudott a dült búzában a többivel versenyt haladni és szégyenében a kútba ugrott."

3

8 2. „A szegény fiút bizonyára macerálták a többiek, el-elmaradozott a rendben és szégyellte magát a lányok előtt is, akiknek a jó kaszás épp olyan hős, mint a bátor katona."

3

9 3. „Amikor megjött a csapatos részesaratás ez az erős, szűzerejű nép úgy vetette magát a munkába, mint hajdani ősei a csatába. Teljes erővel, vad elszántsággal."

4

0 4. „Szégyellték az aratók azt, ha egymástól lemaradtak. Láttam mán bizony olyat, hogy a markos nem győzte szedni, a másik kaszás meg utána nyomult, oszt elvágta a markosnak a kézit. Brutálisak vótak a munkába az emberek, az ilyen munkába. Nem vót kegyelem, azír halt meg Lakatos Sándor is, mer nem tudott a nyomába menni a másiknak, az utána jövő meg szorította vóna, oszt így vergődött a szerencsétlen. Ha nem szóltak neki, akkor is becsületbeli ügy vót. Látta, hogy mi történik körülötte, oszt nem bírta elviselni azt a szígyent, mer akkor azt szígyennek neveztük, ha valaki nem tudott olyan pontosan menni, mint a többi. Ós szokás vót az az aratóegység."

4

1 5. „Más helyett nem dógoztak, ha bele is szakadtak elvégezte mindenki a maga részit. Az Alfőd jó iskola vót mindenkinek, ott tanultak meg aratni."

4

2 36 Kaszakalapálás: „Vót olyan ember, aki soha nem tudta megtanulni a kaszakalapálást, az osztán háromszoros erővel dolgozott, akár füvet vágott, akár gazt. A füvet nem fogta, a gazt nem tépte és óriási erő kellett ahhoz, hogy valaki egy életlen vagy kicsorbított kaszával dógozzon egísz nap. Vót olyan ember, aki csorbára kalapálta, vagy lehajlította az élit, mer nem tudta simára kalapálni. Olyan is vót, aki bentebb vert, oszt felhajlott az éle, az a kasza se fogott. Szóval a kaszakalapálás művészet. Nem segített senkinek senki, még ha először is aratott az a legíny." Kiss István 74 éves balmazújvárosi ember szavai. 37 Merítés: „Nagyon könnyen lemaradhatott aratás közben az a kaszás, aki nem tudott jól meríteni. Egy aratóbandában általában tíz kaszás volt. Ezek nem egymás mellett, hanem egymás után, lépcsőzetesen álltak be a felfogott pásztába. Az első kaszás előremenő szélességibe 60 cm-t vágott le egy csapásra, vagyis annyit merített, és ha az utána következő ember mán csak 50 cm-t merített, akkor az mán lemaradt 10 cm-rel az első lépésnél. Ezek a 10 cm-ek oszt úgy rágyűltek egy renden, hogy abból lehetett 5 m-es lemaradás is. Az ilyen kaszás akadályozta a többieket is, mer az utána jövők nem tudtak megfelelő ütemben haladni". Kiss István 74 éves balmazújvárosi ember szavai. 38 Veres Péter: Ember és írás (Budapest, 1941.) 138. 39 Veres Péter: Falusi krónika (Budapest, 1941.) 100—101. 40 Veres Péter: i. m. 54. 41 Kiss István 74 éves balmazújvárosi ember szavai. 42 Cseh János 66 éves egri ember szavai. 10