Szeifert Imre: Ragadványnevek Balmazújvárosban / Újvárosi Dolgozatok 1. (Balmazújváros, 1977)

BEVEZETÉS A név - legyen az személy- vagy tulajdonnév — a társadalmi fejlődés terméke és mint ilyen, magában hordozza az adott kor, vagy társadalom ismérveit. Ebből következik, hogy a nevek - amelyek némelyike több évszázadra, esetleg évezredre nyúlik vissza - állandó változásban, mozgásban vannak. Egyesek kihalnak, vagy éppen a megváltozott körülmények miatt feledésbe merülnek, mások újonnan keletkeznek és terjednek, mintegy helyére lépve az eltűnteknek. Megint mások a szóhasználat folytán új értelmet kapnak. Egyesek több századon keresztül tartják magukat, mások kihalnak egy generációval, esetleg egy személlyel, a hordozójukkal együtt. A ragadványnevek ugyancsak a társadalmi fejlődés termékei. Feladatuk, hogy az adott személyt megkülönböztessék más hasonló nevű személyektől. Adásuk semmi által nem korlátozott, ezért rendkívül változatos. Gyakran csak egy-egy településen érvényesek, hisz ugyanazt a tulajdonságot településenként más és más jelzőkkel ruházzák fel. A lábhibás ember lehet: döce, rosszlábú, sánta, bicegő, gacsos, csámpás stb. Nemritka az olyan eset sem, amikor egy és ugyanazon dolognak egy településen belül is több neve van. Az elhasználódott, avítt, meleget már nem adó bundát (subát) nálunk egyaránt nevezik daksinak, csattanásnak és tökhajnak. Az is előfordul, hogy egy és ugyanazon ragadványnév homlokegyenest ellentétes jelentésű. Községünkben ismerünk báró Györfit, aki nagyobb földtulajdonnal rendelkező, afféle parasztbáró volt, de volt báró Balogh is, aki viszont földhözragadt szegényemberként élt. Az előbbinél a vagyoni helyzet, az utóbbinál a nagyzolási hajlam, az urakat utánzó magatartás volt a névadás alapja. 5