Szabó Anna Viola: Gondy és Egey fészképészeti műintézete Debrecenben (A Magyar Fotográfia Forrásai 5. Debrecen, 2008)

A fényképész szerepei - Mi, debreceniek

GONDY ÉS EGEY gyűlés és kiemelkedés, az odatartozás és kívülállás eldöntetlenségének kettős prése szorítja, az óvatos egyensúlyozás kényszere. így már nem is olyan különös, hogy csak az „állami" ünnepek és gyászok késztetik cselekvésre, amikor legalább az egyik oldal támogatását maga mögött tudhatja, teljesen önállóan nem mer megnyilvánulni. A városvezetés ellen beszél, de csak akkor, ha tudván tudja, hogy mögötte van és kiállását megtámogatja a cívisek létszámban ugyan egyre kisebbedő, de hangban és hatalomban még mindig erős tábora, ha az újságírókon kívül más elismerésére nem is, de figyelmére legalább számíthat. „Hát most a békében, mi polgárok, mennyi zászló-zaklatásnak vagyunk kitéve? (...) Nekem is van két zászlóm, egy fekete és egy nemzeti. A nemzeti lobogót Tisza Kálmán akkori képviselőválasztásánál tűztem ki, midőn velünk egy fazékból ette a juhhúsos kását, de mióta megégettük vele a szánkat, azóta legtöbbnyire csak figyelmeztetésre szedem elő a viola trikolort. A gyászlobogó kétszer volt a házamon. Először, mikor a mi híres hármas szövetségünket illumináltuk, másodszor Kossuth temetése napján. Ezzel be is fejeztem a gyászomat, mert aligha ér bennünket már vészesebb csapás. (Erzsébet királyné halála azért egyszer még előveteti vele a fekete zászlót, amelyet akkor már nagyon tudatosan, jelentésesen használ, kiemelve a hazafiságra fordított önköltség nagyságát is: „a zászló végén a fátyol hadd lógjon... tüntessék ki, hogy bánatunknak nincsen hosszavége... telik a negyven méter kreppből"

134

). Szent István ünnepén - folyatja az előbbi felsorolást - szerettem volna egy nemzetit kockáztatni az erkélyemre, de nem volt anzagolva, hát mindjárt demonstrationak keresztelik az ily önkényt, de talán még anathémával is sújthatnak".

135 A fényképésznek az önmaga történeti szerepét feltáró felsorolása, közvetlenül, az ünnepekben való személyes szerepvállalás nagyszerűségének hangsúlyozásával a közösség emlékezetének felfrissítését, ezáltal a közös múltban elfoglalt hely biztosítását szolgálta, számunkra azonban sokkal fontosabb az utolsó kitétel, a Szent István ünnepére vonatkozó. Augusztus 20-a eredendően katolikus egyházi ünnep, vagyis Debrecen városában egy kisebbségé, még ha Gondy Károly születésénél fogva ehhez a csoporthoz tartozik is. így, még ha személyes ünnepe lenne is ez az alkalom, nemzeti zászlóval már csak azért sem ünnepel, mert az ebben az esetben mögé képzelhető társadalmi bázis segítségére vagy támogatására éppen nincs szüksége. Gondy, bár felekezeti hovatartozását soha nem tagadja meg, igyekszik minden esetben a reformátusság, az „egy igazi magyar vallás",

136 az igazi debreceni magyar vallása iránti szimpátiáját hangoztatni. Amikor azonban a város - azaz a kormány - nyomására az 50 éves évfordulón április 11-én kellene ünnepelni március 15-ét, akkor már bátor ellenálló, mert maga mögött tudhatja a függetlenségi érzelmű tábort: a megnyerendő feleket. El is nyeri jutalmát, mert a Debreczen