Szabó Anna Viola: Gondy és Egey fészképészeti műintézete Debrecenben (A Magyar Fotográfia Forrásai 5. Debrecen, 2008)

A fényképész szerepei - Mi, debreceniek

GONDY ÉS EGEY és szószólói, a politikusok és újságírók szívesen fogadták Gondy Károly néha talán kissé érthetetlen gondolatvezetésű, de érezhetően erőteljesen függetlenségi érzelmű írásait; személyét és tetteit sokszor használták ki és fordították a maguk javára. A Gondy Károly által is képviselt és buzgón támogatott szemléletmód társadalmi bázisa és gyűjtőhelye a Függetlenségi Párt volt, amely követeléseiben, politikájában megtestesítője mindannak, amit a cívis szeretne: elvetni mindazt, ami új, és minden hatalmat ismét a földművelők, a régi polgárság kezébe adni. „A Függetlenségi Párt társadalompolitikai koncepciójának lényege, politikai kisugárzásának, közgondolkodást formáló szerepének legfontosabb eleme a polgári fejlődés célszerűségének megkérdőjelezésében jelölhető meg" - foglalja ezt össze tömören Irinyi Károly.

128 Gondy minden megnyilatkozásával, és azzal, hogy írásait a Debreczen című lapban, a város legrégebbi újságjában, legfőbb fórumában publikálja, mindenki számára egyértelművé teszi szimpátiáját, vonzódását. Ez a „derék, függetlenségi érzelmű férfiú"

129 egyszer még odáig is elmegy, hogy ha rajta állna, minden egyéb lapot, mint szükségtelent megszüntetne a Debreczenen, az „egy igaz magyar lapon" kívül.

180 Hűségét a lap szerkesztői azzal hálálják meg, hogy minden „érzelemmegnyilván ulásáról" beszámolnak, tudósítanak, s így mindkét fél érdekei érvényesülnek - hiszen mi másért hangoskodna Gondy, mint hogy beszéljenek róla. Ilyen hangoskodásként, szimbolikus, geográfiai és polemikus térfoglalásként értelmezhetjük azt az ismétlődő gesztusát, hogy pártállásának, elvi hovatartozásának kétségbevonhatatlanná és minél feltűnőbbé tétele érdekében, minden lehetséges alkalommal fellobogózza, kivilágítja a házát - akár városvezetési felszólításra, akár önhatalmúlag. Ezek a produkciók mindig nagy tömeget vonzanak, mert mindig látványosabbak, nagyszabásúbbak mindenkiénél a városban. Gondy Károly ezekkel a szimbolikus gesztusokkal lép interakcióba a közönséggel, mintegy előre értelmezve a tetteit, megadva a kódot is a megfejtéshez: itt nincs szükség rejtjelezésre: egyértelműen, a közös tudáskészlet jeleivel beszél. Olyan alkalmak ezek, amelyek Debrecen apoteózisát jelenthetik s a város önkultuszának látványos ünnepeivé tehetnek jószerével bármilyen eseményt: legyen az Kossuth temetése vagy a király születésnapja, Erzsébet királyné halála vagy Tisza Kálmán választási győzelme, 1848 évfordulója, vagy a törökök diadalmaskodása az oroszokon. Aki pedig segít fényezni ezt a mítoszt, az legalább a pillanat, vagy néhány nap erejéig, részesévé válhat annak: ezt a lehetőséget ismerte fel Gondy Károly is. Ha másnap az újság csak megemlíti, már elérte célját, ha azonban ezt elmulasztanák, maga gondoskodik a hírverésről és személyesen számol be munkájáról. Az első kivilágításra még 1877-ben, a balkáni háborúban a török csapatok cári birodalom felett aratott sorozatos győzelmeit - melyet a függetlenségi érzelmű tábor Világo-