Szabó Anna Viola: Gondy és Egey fészképészeti műintézete Debrecenben (A Magyar Fotográfia Forrásai 5. Debrecen, 2008)
Előszó - Gondy Károly (1836-1912)
GONDY ÉS EGEY TJ Max szerepének alakítója A bűvös vadászban, 1876, celloidin, kabinet lenti azt, hogy ne hallotta volna őket: Ole Buliról például személyleírást ad: látnia kellett 1858-ban, s biztosan megnézte a Nemzeti Színház zenekarát személyesen vezénylő Wagnert is 1863 júliusában róla azt mondja: összefont karral, „bravúroskodva" dirigált. 85 A társasági események mellett azonban komoly filharmóniai hangversenyek rendszeres látogatója is volt fényképészünk, s annak ellenére, hogy ezt egy ma már hiányzó iratcsomóval tudjuk pusztán alátámasztani, 8 '' írásai szinte minden kortárs szerző ismeretéről bizonyságot adnak: Offenbachtől Wagnerig, Gounodtól Belliniig, Suppéig, s a magyar művészek műveiig. A megőrzött műsorlapok is mind kortárs és divatos ízlést tükröznek: szinte minden alkalommal ugyanazon szerzők neve és művei fordulnak elő, az előadó művészek szűk köréről nem is beszélve. Gondy zenei ízlése ezekben az években, ezeken a hangversenyeken fejlődött és alakult, nem véletlen idegenkedése Wagnertől és hódolata a francia nagyopera, Halévy és Meyerbeer felé, szeretete a romantikus dalok iránt; ugyanakkor kedvenc zeneszerzője az ekkor felfedezett és divatba jött, bár népszerűvé soha nem váló Weber volt. 87 A hangversenyeken a közreműködők többnyire szívességből, ingyen léptek fel, a kísérők hangszereiket kölcsön kapták, és sokszor a termet is egy-egy zenekereskedés vagy zongoragyár biztosította reklámcélból, vagy baráti szívességből. A bemeneti díj 1-2 forintnál soha nem volt több. A koncertek jelentős részét rendezték, hétköznap is, déli 12 órakor, de a többit is a kora délutáni órákban - a legkésőbbi időpont délután fél öt - ami érdekesen világítja meg a korabeli munkarendet és időbeosztást. A színházi előadások azonban természetesen már esti programok voltak, 7 órás kezdéssel - úgy tűnik, Gondy a Nemzeti színházban is elsősorban a zenés darabokat látogatta. 88 „Midőn Budapesten az opera még együtt volt a drámával [a Nemzeti Színházban], sokszor megtapsoltam Kőszeghy basszistát, hát nem lepisszegett a közönség? Dühömben aztán nekifogtam a zenekritikának, és szerencsére a lapok felvették, dacára annak, hogy az irodalmi szakférfiak ritkán vannak zenei érzékkel megáldva. Jól megnyomtam a pennámat a szép sonor
