Szabó Anna Viola: Gondy és Egey fészképészeti műintézete Debrecenben (A Magyar Fotográfia Forrásai 5. Debrecen, 2008)

A fényképész szerepei - Mi, írók

vágyott különállását és egyéniségét, eredetiségét hangsúlyozni - a cívis gondolkodásától teljesen idegen értelmiségi allűrökkel, értékelvekkel. Ezért nem tudta befogadni a társadalom egyik rétege sem, személyiségének különböző felei mindig túl sokat, vagy túl keveset mutattak magukból, s a kettő nemegyszer összeveszett a színpadon. Állásfoglalásai, helyzete, éppen ezért soha nem lehetett egyértelmű, fekete vagy fehér, s éppen ezért Gondy Károly mindig kicsit idegen és gyökértelen maradt Debrecenben. Bármennyire is igyekezett, nem lett belőle városi potentát: ha nem írt, ha nem csinált tűzijátékot, akkor nem beszéltek róla, de nem is számoltak vele: nem választották meg képviselőjüknek, nem hívták meg a névestélyekre, a bálokra, az elnökségekbe, nem írtak-rajzoltak róla portrét Debrecen jeles alakjai között a Villám sorozatában

481 - és nem írtak róla nekrológot. Igaz, a halálát megelőző tíz évben nem ír már ő sem, és előtte három évvel már nem is fényképez: volt idő elfelejteni. Az írások sem teljesítették a számukra rendeltetett másik fontos feladatot: szerzőjüket halhatatlanná tenni. Sejtette ezt ő maga is. „Hogy tekintélyes úrnak nem születhettem, legjobb bizonysága, hogy először: a nagytemplomi torony gombjából kimaradtam, sem a zsidó templom fenekébe nem kerültem, másodszor: a szép új templom felavatási ünnepélyéről is oly távol maradtam: nem voltam hivatalos, mert nem vagyok hivatalnok. Nem sok híja volt, hogy a gomb üregébe nem kerültem - mily könnyű lett volna a Debreczen hasábjain oda beGONDY ÉS ECEY 149 V jutni! Egy cikkem éppen a megelőző számban jelent meg. - Úgy érzem régtől, hogy az utókornak elvesztem, nem lesz miért engem emlegetni... születtem, meghaltam és punctum."

484