Szabó Anna Viola: Gondy és Egey fészképészeti műintézete Debrecenben (A Magyar Fotográfia Forrásai 5. Debrecen, 2008)

A fényképész szerepei - Mi, írók

érezte magát, szellemi és anyagi értelemben egy­aránt, aki azt csinál, amit akar, aki nem felelős semmiféle fölsőbb akaratnak - láttuk pl. az el­utasított Garibaldi esetét első példánkban - s ez nem pusztán a modern polgári mentalitás, ha­nem az intelligenciához való tartozás tudatának megélése, vállalása is. Ennek a hozzáállásnak a lényege, hogy mindenki szabadon megvitathatja azt, vagy beszélhet arról, ami rá tartozik: ha tehát neki kedve van írni, akkor ír: ahogy megtehe­ti ezt mindenki más is. Gondy azzal legitimálja hozzászólásait, hogy Debrecen sorsa éppen úgy tartozik rá is, mint minden más ittlakóra: az ő felelőssége azonban sokkal nagyobb, lévén ő a szabad és független, ezért szabadon és függetle­nül gondolkodni és cselekedni képes értelmiség tagja. Ha helyzetéből adódóan mást nem is tehet, mint hogy figyelmeztet, legalább ezt kötelességé­nek érzi megtenni. 444 Tisztában vagyunk természetesen vele, hogy Gondy Károly nem volt modern értelemben vett értelmiségi, hiszen nem e szellemi termékeiből élt, és még tradicionális értelemben sem nevezhe­tő annak, sem tanult, sem választott mestersége jogán, de a modern polgárethoszt megtestesítő élete, döntéseiben és választásaiban megmutat­kozó szabadsága, a mestersége ismeretkörén túli műveltségre és tudásra is törekvő magatartása, Debrecen ekkori társadalmi berendezkedésében lehetővé tették volna a számára, hogy „áttörje osztálya korlátait", és érték- és életelvei alapján valamiképpen a vezető elmék közé sorolódjon, GONDY ÉS ECEY 137 hogy ténylegesen komolyan vegyék megszóla­lásait. 445 Hogy ez miért nem volt mégsem így, annak okát talán abban kell látnunk, hogy míg saját magát független szellemnek tudta és érté­kelte, és ennek alapján igyekezett volna elfogad­tatni, mások számára nyilvánvaló lehetett, hogy nem az, hiszen megszólalásait minden esetben behatárolta a politika; így az egyik oldal, az ér­telmiség számára Gondy nem volt más, mint a függetlenségi papagájok egyike, akinek írásaiban a központi gondolatokat elfedte a szabadsághar­cos küldetéstudat - a másik oldal, az olvasóként tételezett, megcélzott polgárosztály pedig éppen magasröptű stílusa miatt nem juthatott el mon­danivalójának megértéséig. Ami számukra fontos lehetett belőle, annak kihámozása nem érte meg a fáradtságot, hiszen máshol könnyebben emészt­hető formában is megtalálhatták ugyanazokat a szólamokat. „Én minden igaz írót szabadon gon­dolkozónak, függetlennek tartok (...). Ki nem a maga meggyőződése után ítél, nem saját eszméit hirdeti, és bérelt gyermek-kézből engedi magasba szelleme sárkányát: az nem érdemli meg a költő nevet. A bérenc toll a leggyalázatosabb békó..." 446 - írja egy helyütt a többször is megvetésével il­letett Jókairól, és közben nem veszi észre, hogy a saját gondolatait, de legalábbis a tollát megkö­tő béklyó súlyosabb minden tényleges fölsőbb akaratnál vagy önként vállalt szellemi rabságnál: hogy éppen e miatt a súly miatt nem veszi a maga

Next

/
Thumbnails
Contents