Szűcs Sándor: A puszta utolsó krónikása (Túrkeve, 2003)

Szűcs Sándor írásai - 5. Néprajzi vonatkozások Bihar-vármegyében

évszázad multával is mindvégig több volt az ősi hit maradványa a kereszténységnél. S a szilaj hit szilaj erkölcsökkel járt. Pedig akadt mindig, aki nyesegesse a vad hajtásokat. Nógrádi Mátyás bajomi pap is igy versel az 1672-ben kiadott Idvesség Lantja című könyve ajánlásában (az általa erre a vidékre hozott kispapokra és tanítókra célozva): Debrecennek híre megmarad örökre, Kiből én elhoztam ifjakat, hogy népe Épülne általok Istennek Földetske, Sáp, Konyár és Bajom megromlott helyetske. Nincs itt elegendő tér arra, hogy az emberi élet minden ágbogára odafüggesztett babona különféle fajtájából egy-egy sorozatot összeszedjek. A bihariakat bizonyára nem is érdekelné ez a lista. Ehelyett a néphit előbb említett érdekes alakjait: a táltosok, boszorkányok és tudományos pásztorok közül mutatok be néhányat, a róluk szóló hagyományszerű históriák keretében. A hiedelem szerint táltossá csak a hetedik gyerek lehetett s az, aki foggal vagy tizenegy ujjal jött a világra. Volt azonban a táltosságnak egyéb külső jele is. Az ilyen gyerek sokáig szopott, és különösen erős volt, de kevés szavú, csendes magaviseletű. Hét esztendős korában egyszer csak elszökött hazulról, mert ki kellett mennie a rét valamelyik porongjára - melyikre, azt tudta már ő magától -, hogy ott megbirkózzék a vén táltosok által ráuszított farkasokkal. Ha ezeken úrrá lett, azután még a fekete bikává változott vénekkel kellett neki kiállani a birkózó próbát, de anyaszült mezítelenül. Hatalmas szél támad ilyenkor, olyan, amilyet ma is táltosszélnek hívnak. Ha egyik sem tudta földhöz teremteni, elnyerte a táltos tudományt, amivel hosszú élet, de korai öregedés járt; ha pediglen alul maradt a birkózásban, csak amolyan örökké kötekedő, mogorva ember lett belőle. Valamint akkor sem lett a gyerekből táltos, ha a bába kitördelte a fogát. A táltos halála után oda jutott, ahol a nap éjszaka tartózkodik. Amikor végórája elérkezett, ott termett a föld pereménél, és belekapaszkodott a lenyugvó napba. Avval ment el. A táltosok nagy tudományukkal segítségére voltak az embereknek. Sok jót tettek. Arra haragudtak csak, aki nem jól bánt velük. A gyógyítás, a boszorkányok kézrekerítése és téteményeiknek elrontása könnyebb mesterségükhöz tartozott. Támaszthattak vihart, csinálhattak esőt, havat, jövendőitek bajt és időt elháríthattak veszedelmet, megmondták, mi a teendő különös bajokban, mely tájakat ajánlatos elkerülni és miért, bizonyos éjszakáknak idején. Arról álmodtak, amiről akartak; tisztán láttak oly dolgokat is, miket közönséges ember szeme észre sem vehetett, s mivel az elásott kincset is meglátták, emlegettek több olyan helyet a határban, ahova aranyat, ezüstöt rejtettek el régen. Akkor változhattak csődörcsikóvá vagy fekete bikává, amikor úgy tartották szükségesnek. Roppant nagy erejüknél fogva pedig még a levegőbe is felemelkedhettek. Egy derecskéi öreg gazdától hallottam, hogy mintegy hetven esztendeje lehet, ő még akkor gyerek volt, úgy estenden egy nagy ember fordult be a kapujokon. Bundára való ócska szűr volt a vállán, a kezében meg görcsös botot tartott. Evvel a bottal háromszor megkopogtatta a kapu küszöbét, azután bement az ólba, végignyújtózkodott a szénatartóban, és elaludt. Nem mondott az egy árva szót se, hozzá sem szólott senki, mert mindjárt gondolták, hogy valami táltos lehet. Hajnalban, amikor felébredt, azt mondja a gazdának: „gazduram, a tehénólban szélről van kötve egy csobányos szarvú tehén, annak a tejéből szeretnék én inni.,, Tudta ezt is, pedig nem járt a tehénólban! Mindjárt hozták neki a habos, friss tejet. Szájára vette a rocskát, és egy csepp nem sok, de annyit se hagyott benne.