Szűcs Sándor: A puszta utolsó krónikása (Túrkeve, 2003)

Szűcs Sándor írásai - 5. Néprajzi vonatkozások Bihar-vármegyében

A melegebb ruhadarabok között kétségtelenül legősibbnek tarthatjuk a kocogányt (kacagányt). A tehetősebbek és a legények farkasbőrrel divatoztak, az egyszerűbb emberek juhbőrrel is beérték. A pásztorok is, mint kinn élő emberek, ez utóbbihoz ragaszkodtak, mert melegebb volt. Maga a viselője készíthette el, nem járt semmi mesterkedéssel. A lenyúzott bőrt, amelyen a fejbőr és a körmök rajta maradtak, valamint a farok is, karóra és nádszálakra feszítve megszárította, azután marokban, tenyér közt gondosan selyem-puhára törte, és készen is volt. Hátára véve, a két első lábát elől a nyakánál, a két hátulsót pedig a derekán összekötötte. A fejbőr visszahajtva a háton feküdt, hideg szélben pedig, felhajtva, a tarkót védelmezte. A hátul lógó farkat leüléskor maga alá vette viselője. A cserzetlen bőr tönkremegy, ha nedvesség éri, ezért aztán esőben szűrt vettek rá. Voltak ruhával beszegett és kibélelt kacagányok is. Ezeknél a tarkón lyukat vágtak a fej kibúj tatására, s így a fejbőr a mellet takarta, nem hátul lógott, mint az előbbinél. Nagyon kedvelték a szép fekete racka bárány kacagányt is. Nemigen becsülték kevesebbre a farkasbőrnél. - A 70-es években még nagyon elterjedt viselet volt a kacagány. A Nagy-Sárréten pedig még a 80-as esztendők elején is hordták az iskolás fiúk. Nem sokkal ez idő előtt a legényeket el sem lehetett nélküle képzelni, mert igazán csak kacagányban lehetett díszelegni. Amelyik rátarti volt, az a derekán nem kötötte meg, hanem elengedte, hogy szabadon lógjon a hátán. A magavadászta farkas pompás bőre szépen lebbent, lompos farka az inát verte. Ha lovon vágtatott, repült utána a szélben. Bizony a leányok megnézték, melyiken hogyan áll a kacagány! Mert nem állt ám jól akármi ember vállán. A híres fattyú kacagányát ismerte az egész környék fiatalsága. Ha az ilyen legény betért valamelyik csárdába, és az ágason, vagy a verécén kívül hagyta a kacagányát, meglátva ezt, be se ment, aki nem óhajtott vele találkozni. Aki viszont nem tudta lenyelni ezt a tempót, kihajította a büszke bőrt az útra, a szekerek elébe. - Miféle hitvány rongy éktelenkedik itt, nem ide, hanem oda való, ni! - ilyen módon adva meg a módját, ha már hozzákezdett. De meg is vetette a lábát, nehogy felboríttassék, és megmarkolta a fokosnyelet. A hátul lógó farok is nagyon sok vaskos tréfára és itt el nem mondható cselekedetekre ösztönözte a szilaj fiatalságot. Ilyenformán a hatóságoknak is többször volt dolguk a kacagánnyal. Györffy István írásaiból tudjuk, hogy a szomszédos Nagykunságban a XVIII. század második felében a zsíros rövid inget, gatyát és a kacagányt rendeletekkel igyekeztek kiszorítani a használatból. A kerületi kapitány 1756-ban elrendelte, hogy „a nem igen helyesen kigondolt nagytaréjú sarkantyús csizmákat s fekete hátibőröket, melyet vulgo kacagánynak hívnak, viselni nem lészen szabad", mert miként szinte ez a rendelet mondja „az olyan rendetlen sarkantyú és kacagányok nem egyébre, hanem a a ruhában való bujaságra s kényességre való, melyet az Isten törvénye is tilt". Úgy látszik azonban, hogy a legényekben nagyobb volt a kacagány iránti szeretet a rendelettel szemben való respektusnál, mert 1760-ban megint intézkedett a kun kapitány: „Úgy a juhászok és akármi nemű pásztorok, egyszóval akármi rendű kényes ifjak ... a kacagányt ne viseljék, és akárkinek nyakában meglátják, az ármások azonnal elvegyék." Túrkevén pedig 1777-ben azt hirdették ki, hogy: „kurta ingek hordozása 12 kemény korbácsoknak büntetése alatt districtuális kapitány Illésy János uram parancsolatjából tiltatik". Az ott üldözött ruhadarabok nálunk tovább élhettek, zavartalanul. A jobbágyság öltözetével nem gondoltak annyit, mint a kiváltságos kunokéval az őket pallérozni igyekvő kapitányuk. A szabás egyszerűsége tekintetében a kacagány után mindjárt a guba következik. Hatvan évvel ezelőtt Berettyóújfalu, Szentpéterszeg, Gáborján, Hencida vidékén széltében hordták a rackajuh gyapjából készült fürtös gubát. Újfaluban pirossal szegett fekete volt a divat.