Szűcs Sándor: A puszta utolsó krónikása (Túrkeve, 2003)

Szűcs Sándor írásai - 5. Néprajzi vonatkozások Bihar-vármegyében

daru, vagy durul. így hívják még ma is a turáni népek a darut, s a kínai és japán hímzéseken ősidők óta szerepel. S bár a daruból az ősidők folyamán turul, sasszerű madár lett, őseink a daruról sem feledkeztek meg s megtartották szeretetükben.,, Itt az öreg Berettyó folyó és a Kőrösök árterületén, a Nagy- és Kis-Sárrét mintegy 150-160.000 kat. hold földet borító mocsarában jó világa volt e szép nagy madárnak. A nádrengetegek ember nem járta lápjain nagy csapatokban fészkeltek. A sárrétudvari határon, a hajdani rét helyén ma is Daruszigetnek hívják valamikori tanyájukat. Szerepen Daruhát van, Bajomban Darvasláp. Sáp határának egy részét Darvasnak hívják. Az Ujiráz fölötti Darusziget környéke híres fészkelő hely volt. Darvas községünk szintén erről a madárról lett elnevezve, s régi címerében is daru van. A szintén Sárrétbe eső Püspökladány 1647. évi pecsétjén is az őrdaru képe ékeskedik. Amikor azonban a Sárrétje elpusztult, örökre elköltözött innen a darumadár is. Ma már sehol sem fészkel hazánkban, csak átvonulóban fordul meg nálunk. Le-leszállnak pihenni, hajdani mulató helyükre. A sárréti fiatal generáció már meg sem igen ismeri a darut, még a hangját sem, amikor az őszi alkonyatban krúgatva keresztülhúz a falu fölött. Azt még kevesebben tudják, hogy a rét virágkorában több szegény ember családostul éldegélt a daru hasznából. Ezek voltak az ún. darvászok, akik a rétjáró pákász-féle emberek rendjébe tartoztak, miként a madarászok is. A darvásznak a daruval való törődés volt gondja, baja, öröme, szenvedélye. Egy életen át úgy kitapasztalta annak minden természetét, hogy szinte azt mondhatjuk: értette a beszédjét. Tavasszal sorra járta a mocsár legrejtettebb költőhelyeit is. Nem volt ez egyszerű dolog! Az ereken, fokokon, tóságokon, rónákon, a náderdők kanyargós csapásain (vízi útjain) még csak átkelt lélekvesztőjével, de az ingó, süppedékes kőttlápokon már veszélyesebb volt a járáskelés. Ha vigyázatlanul lépett a láp szépen zöldellő pázsitjára, beszakadt az, és menthetetlenül elnyelte az alatta levő, sokszor több ölnyi mélységű hínáros víz. Gyékényből font, széles talpal lót kötött a bocskora talpára, és úgy talpalta a lápot, lassan, nagy vigyázattal, óvatosan tapogatva maga körül három ágcsonkban végződő hosszú pákászbotjával. Ahol pedig másként nem lehetett, zsombékról zsombékra lépve, vagyis amiképpen ezt a járást nevezték: bugdácsolva igyekezett céljai felé. Kiszáradó helyeken a dugványok, déványok miatt kellett igen nagyon vigyázni. Latyakkal telt, kútmélységű természet alkotta gödrök voltak ezek, melyeket épp úgy benőtt a fű, a gizgaz, mint a környezetét. Aki ilyenbe beleesett, az nem látta meg többé a nap világát. De a nádi farkasok is emez elhagyott helyeken tanyáztak, s azok sem voltak valami útra csalogatók. A darvásznak azonban semmi akadály se szegte útját. Csak akkor nyugodott meg, amikor jó néhány darufészket már kiszemelt magának. Megvizsgálta a tojásokat, s azonnal tudta, hogy mikor kelnek ki, mikor milyen erőben lesznek a madárfiókák. Amidőn tehát elérkezettnek tudta az időt, értük ment, hazavitte, és otthon, a ház körül nagy hozzáértéssel felnevelte őket. Ha kelleténél hamarább szedte össze a gyenge fiókákat, akkor elpusztultak, ha pedig gyakran kószált a fészek körül, elriasztotta onnan a nagyon óvatos darvakat, ha meg későn ment értük, a kicsik is ellábaltak előle a nádasba. Az igazi darvász azonban értette a mesterségét. Fogott nagy darvakat is. Téresebb mocsári szigeteken, vizenyős füves hajlásokban tette ki hurokjait. Földbe vert cölöpökhöz több ölnyi hosszú drótot vagy vékony kötelet feszített ki, és erre harminc-negyven szőrhurkot kötött. Több ilyen huroksor volt egymással párhuzamosan, kereszt alakban, vagy egy középre levert cölöp irányából sugarasan elhelyezve. A darvász lesbe húzódott, és gyönyörködve a leszálló darvakban, türelmesen várt, míg valamelyik hurokba nem lépett. Az így fogottakat otthon megszelídítette, különböző apró ügyeskedésekre szoktatta. Az udvarán egész kis sereg szelíd daru élt.