Szűcs Sándor: A puszta utolsó krónikása (Túrkeve, 2003)

Szűcs Sándor írásai - 5. Néprajzi vonatkozások Bihar-vármegyében

Nézd meg, lányom, nézd meg jól, Ki kopogtat az ajtón. A szeretőm, a huszár. Azért huszár, mert muszáj, Nem kell nékem ez. Nézd meg, lányom, nézd meg jól, Ki kopogtat az ajtón. A szeretőm, a kanász. A gatyája kanavász, Nem kell nékem az. Nézd meg lányom, nézd meg jól, Ki kopogtat az ajtón. A szeretőm, a juhász, Jaj be szépen furulyáz. Az kell nékem, az. Az igazi pásztor akkor sem költözködött be a faluba, amikor a gulya, a nyáj mellől már kiöregedett. Csak a rétben érezte jól magát, felcsapott tehát pákásznak. Ez a foglalkozás nem volt idegen pásztoraink előtt, hiszen a madárfogást ők is gyakorolták, a teleltető melletti ér vizében meg vésszel halásztak, meglékelték a jeget, és a halat úgy szedték ki. Az itató lékhez is sok hal gyűlt friss levegőt szedni. b. Madarászat Alföldi folyóink szabályozása, mocsaraink lecsapolása előtt a Sárrét egyike volt Európa legnagyobb madártelepeinek. A vízimadarak tömegét, mind pedig a fajok számát tekintve, bármelyikkel vetélkedhetett. Európában másutt igen ritka, vagy elő sem forduló fajok itt nagy csapatokban fészkeltek. Ma már csodálkozással olvassuk a Sárrét madárvilágának mesébe illő gazdagságáról szóló korabeli hiteles feljegyzéseket. Kalamb Kolos svéd királyi követ, aki 1658-ban utazott keresztül ezen a vidéken, azt írja: „Olyan feles számban él a daru, vadlúd, túzok, vadkacsa és más kisebb szárnyas, hogy szinte elfedik a földet, és olyan tömegben repülnek, akár egy felhő." Érthető tehát, hogy mindenki itt kereskedett, ha valamilyen madárra volt szüksége. Egy 1712-ből való írás azt mondja: „Darvakat is kell nekie szerezni Ugj, ha mesterségeket veszi Túzok fiakat, Daru fiakat is neveljen és szaporétson, nem különben az Sáár réthe mellett Hatty fiakat, Gödén fiakat és Tengeri katsákat kelletik szerezni." Györffy István Nagykunsági Krónikájában pedig azt olvassuk, hogy II. József császár menazsériája 1786-ban a kun városokhoz fordult (melyeknek határa jórészben szintén a Sárrétbe esett), hogy a császári állatkert részére küldjenek Bécsbe „mindenféle nagyságú és külön-különféle színű vadkacsákat, búvárokat, fejér gólyákat, darvakat, túzokokat, vadludakat, lilliket, mindenféle gémet, kivévén a közönséges hamuszínű gémet, gödényeket, kárókatonákat, vízibikákat és más egyéb különös szárnyas a négylábú állatokat." A napot eltakaró repülő madárrajokról Birtalan Szilágyi János régi biharnagybajomi református pap is szól 1827-ben készült becses emlékiratában. Többek között ezt mondja: „Sehol az ember a madaraknak annyi sokaságát egy rakáson nem látja,